Hirdetés

George R.R. Martin eredetileg meg akarta ölni Tyriont és Sansát

|

Valljuk be, az öreg Martin valószínűleg legszívesebben mindenkit bedarált volna.

Hirdetés

George R. R. Martin nemrég elárulta, hogy a Trónok harcának eredetileg sokkal sötétebb befejezést szánt, mint amit a HBO-adaptációban láthattunk. Az író elmondása szerint több kulcsfontosságú szereplő is meghalt volna a történet végén, köztük Tyrion Lannister és Sansa Stark is.

A The Hollywood Reporternek adott interjúban Martin arról beszélt, hogy a sorozat készítői sokkal "vidámabb" lezárást adtak a történetnek, mint amit ő maga tervezett.

Szerinte Tyrion története az első pillanattól tragikus, és nem lát számára boldog véget, majd hozzátette, hogy Sansa halálát is megírta korai terveiben, de a karakter népszerűsége és a sorozatban látott fejlődése miatt talán mégis életben hagyja.

A Trónok harca utolsó évada a kapkodó cselekménye és a karakterek történetének lezárása miatt végtelen savat kapott, de úgy látszik, hogy az író eredeti verziója máshogy lett volna fájdalmas, mint amit láttunk. Sansa a sorozatban hatalmas utat járt be. Egy naiv, álmodozó kislányból Észak királynőjévé vált, akinek bölcsessége és ereje a történet egyik legpozitívabb záróakkordja volt és egyébként ő az egyetlen karakter, akinek a megformálója elégedett a lezárásával is

Hirdetés

A szerző jelenleg is dolgozik a The Winds of Winter című, régóta várt hatodik köteten, amely várhatóan eltér majd a televíziós sorozat befejezésétől, és sötétebb hangulatot, illetve kegyetlenebb fordulatokat ígér.

Közben viszont a Trónok harca világa tovább bővül, hiszen hamarosan érkezik a csodálatos A Hét Királyság lovagja és az a hír járja, hogy az HBO egy új spin-offot is fejleszt Arya Stark kalandjairól, amely a fő történet eseményei után játszódik. 

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)