Hirdetés

A világháború és Tom Hanks úgy vannak, mint a borsó, meg a héja

|

Tom Hanks új dokumentumsorozata is egy csoda, és úgy látszik újra meghozta az emberek kedvét a legutóbbi világháborús filmjéhez is.

Hirdetés

Azt mondják, hogy negyvenhez közeledve az úgynevezett férfi három dologból választhat, amire egészségtelenül rácsúszik: a grillezés, az autók vagy a világháborús akármi. Én ennek egy egészségtelen mixét tudtam összehozni, mert szeretek nyílt tűzön állattetemeket pörgetni, szeretem az autóm és ha Tom Hanks csinál valami világháborús dolgot, akkor rám számíthat.

World War II With Tom Hanks című dokumentumsorozat már pörög is a History Channelön, de úgy látszik, hogy közben egy korábbi háborús filmje is újra népszerűvé vált a streamingen.

A 2020-as Greyhound jelenleg is ott van az Apple TV+ globális toplistáján, több mint öt évvel a premierje után. A második világháborús tengeri thriller ezzel az Apple egyik legsikeresebb eredeti filmjévé vált, pedig tök véletlenül csöppentek bele ebbe az üzletbe.

Hirdetés

Annak idején Tom Hanks eredetileg azzal a feltétellel vállalta el a főszerepet, hogy a filmet bemutatják moziban is, de a covid miatt azonban a premiert törölték. Végül az Apple TV+ vásárolta meg a forgalmazási jogokat, így a produkció kizárólag streamingplatformon debütált, amiért Hanks eredetileg elég pipa volt, de később azonban már elismerően beszélt az Apple-ről, amiért otthont adott a filmnek.

Ha esetleg lemaradtatok volna, akkor a történet a második világháború atlanti hadszínterén játszódik, ahol Ernest Krause parancsnok első harci küldetésén egy 37 szövetséges hajóból álló konvojt vezet át az óceán legveszélyesebb szakaszán, miközben német tengeralattjárók folyamatos támadásai fenyegetik a flottát.

A Greyhound hatalmas siker volt és az Apple már évekkel ezelőtt bejelentette a folytatást, amelynek forgatása idén kezdődött Ausztráliában. A munkálatok jelenleg is zajlanak, így a Greyhound 2 várhatóan akár már jövőre bemutatkozhat, bár hivatalos premierdátumot egyelőre nem tudunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)