Hirdetés

Tom Cruise hatperces ovációban részesült, miután arról beszélt, hogy az AI soha nem fogja megelőzni a művészetet a filmalkotásban

|

Úgy tűnik, hogy valakinek ki kellett mondani az egyértelműt.

Hirdetés

Tom Cruise nemrég a BAFTA: Life in Pictures nevezetű eseményén vett részt Londonban, ahol felmerült az AI kérdésköre is. A sztár a tőle megszokott stílusban válaszolt a technológiával kapcsolatos aggályokra, és kijelentette, hogy szerinte az embert soha nem fogja helyettesíteni az AI, legalábbis a filmművészetben biztosan nem.

Cruise kijelentését hat perces taps követte, amely egyértelműen jelezte, hogy az ipar szereplői is egyetértenek a sztár kijelentésével.

Hirdetés

A színész kiemelte, hogy az embert a természete teszi igazán különlegessé. Elmondása szerint évről-évre bebizonyosodik, hogy a közönség azokat az élményeket preferálja, amelyekkel azonosulni is tud. Cruise továbbá kiemelte azt is, hogy az emberi odaadás és figyelem élettel tölti meg a filmek minden egyes elemét, és ezt a nézők is díjazzák.

A sztár nem beszélt az AI használatának árnyoldaláról, viszont cserébe egyértelműen az emberi kreativitás és a kézzelfoghatóság oldalára állt. Nem csoda, hisz a sztár minden egyes szerepében szereti maga megoldani azt, amit csak lehet, legyen szó eszméletlen ugrásokról, repülőről csimpaszkodásról vagy bármilyen egyéb őrültségről.

Cruise továbbá nagyon régóta védelmezi a szakma egészét, nemcsak a nagyobb neveket. Szívügye a stábtagok, mint például az asszisztensek, és minden egyébként rendkívül fontos munkát végző személy kiemelése, ami becsülendő. A sztár egyébként legközelebb az október 1-jén debütáló Diggerben lesz látható, amelyben ismét sikerült a színészt a Trópusi viharban látott szerepéhez hasonlóan elmaszkírozni. 

Forrás: Deadline

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)