Aki a tévésorozat után veszi kézbe a képregényt, általában azt várja, hogy ugyanazt kapja papíron, csak még durvábban. A The Boys - A Fiúk 2. kötet ennél érdekesebb, mert pont itt válik világossá, mennyire más eszközökkel mesél a képregény, és mennyire máshová teszi a hangsúlyokat. A Szukits kiadásában megjelent magyar kötet az eredeti The Boys képregények 15-30. számait gyűjti össze (bónusz anyagokkal megspékelve), vagyis azt az időszakot, amikor kvázi főszereplőnk, Hughie nemcsak "bekerül a gépezetbe", hanem elkezdi érteni is, milyen régi és mennyire tudatosan felépített hazugsággyár a Vought-America.
A kötet egyik fő pillére a Legendával folytatott beszélgetéssor, ami tulajdonképpen egy hosszú, kontrollált történelemóra Hughie-nak. A szerző, Garth Ennis itt nem finomkodik, a Vought sztoriját nem hősi eredettörténetként, hanem vállalati túlélési trükkök és propaganda-szabályok láncolataként mutatja be. A képregényes háttér szerint a Vought-America eredetileg fegyver- és hadianyag-beszállítóként futott, ráadásul hírhedten pocsék minőséggel dolgozott, és ebből a zsákutcából próbált átfordulni szórakoztatóipari óriássá, amikor a V-vegyület és a szuperhősüzlet valódi pénzt kezdett hozni. Ez már önmagában különbség a sorozathoz képest, ahol a Vought sokkal inkább eleve egy modern márkagépezetként van felépítve, és a történet hosszabb távon bontja ki, honnan jön a formula és milyen régi bűnök lapulnak meg a cég gyökereinél. Ettől nem jobb vagy rosszabb egyik megoldás sem, csak más a dramaturgia. És persze nem ez az egyetlen markáns eltérés.
A Hetek születése a képregényben kifejezetten gyártósori logikával van elmagyarázva. A Legenda története alapján ez nem egy spontán szuperhős-csapat lett, hanem egy tudatosan létrehozott termék, ahol a V-vegyületet már a születés előtti fázisban, terhes nőknél alkalmazták, hogy a tagok eleve "a projekt részeként" jöjjenek világra. A sorozat ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a Vought a V-vegyületet csecsemőknél/gyerekeknél hasznosítja ipari léptékben, a szuperhős-karrier pedig később lesz felépített pálya és marketingtermék. A két megoldás ugyanoda fut ki (a Vought kontrollálja a szuperhősök létrejöttét és a róluk szóló narratívát), de a képregény keményebben, egyetlen blokkban mondja ki, hogy itt szó szerint a kezdetektől egyfajta tulajdonviszonyról van szó.
A repülőgép-katasztrófa a kötet másik kulcsjelenete, és ennél látványosabb különbség kevés van a két médium között. A képregényben a Legenda elmondása szerint a Hetek 2001. szeptember 11-én próbálja megakadályozni az egyik gép becsapódását, de a csapat tapasztalatlansága és pánikreakciói miatt végül katasztrófa lesz belőle, és a világ ebben a fikcióban úgy "írja át" 9/11-et, hogy a Brooklyn híd pusztul el, nem az ikertornyok. A sorozat ezzel szemben egy koncentrált, érzelmileg sokkal direktebb jelenetet csinál belőle: a Transoceanic Flight 37-nél Hazafi és Maeve ugyan kiiktatják a terroristákat, de Hazafi elrontja a helyzetet, a gép irányíthatatlanná válik, és végül tudatos döntés lesz, hogy nem mentik ki az utasokat, mert a túlélők szemtanúk lennének.
A lényeg nem csak az, hogy mi történik, hanem hogy mit akar mondani vele a két verzió. A képregényben ez a sztori elsősorban rendszerszintű vádirat, a Hetek nem gonosz zsenik, hanem felelőtlen, felépített celebek, akiket éles helyzetbe dobnak, aztán a PR gépezet eltakarítja a következményeket. A sorozatban a jelenet inkább karakterdráma, Hazafi személyiségének és Maeve megtörésének egyik legfontosabb pillére, és emiatt sokkal tisztábban, gyakorlatilag "nézhetőbben" van felépítve. A képregény kaotikusabb és hidegebb, a sorozat pedig célzottabban üt gyomorra.
És akkor ott a G-Men-szál, amiért sokan ezt a kötetet tartják az egyik legemlékezetesebb The Boys-csomagnak. Itt már nem a Heteken van a fókusz, hanem a Vought legjövedelmezőbb másik márkája: egy kitaszított, fiatalos csapat, rengeteg leágazással és "mellékcsapattal". Van egy halom "G" előtagos brand, és persze ezek közül mind-mind könnyen eladható. Ennis nem is rejti véka alá, hogy ez a The Boys-univerzum sötét X-Men-paródiája. A iskola-hangulat, a mentorfigura, a különleges képességű fiatalok, a csapatdinamika, mind megvannak, csak épp a "család" és "befogadás" helyén egy vállalati franchise áll a háttérben, no meg egy felkavaróan sötét titok.
A csavar pedig az, hogy Ennis a paródiát nem poénnak használja, hanem egyfajta vádiratnak. A G-Men környezetében a "tehetséggondozás" és "szponzorált hősképzés" mögött olyan mértékű kizsákmányolás és visszaélés van, ami szándékosan kellemetlen olvasmány. John Godolkin figurája ebben a koncepcióban egy torzított Xavier professzor, és a történetszál pont attól működik, hogy a jól ismert szuperhős-iskola kereteit nem egy hősi mese keretrendszerének, hanem manipulálható intézménynek mutatja. A tévés univerzum ezt a vonalat óvatosabban kezeli: a Gen V, avagy V generáció tévésorozat teljesen más történetet mesél el, itt Godolkin egy egyetemet alapított, ahová bárki járhat, aki szuperképességekkel bír, és aki látta már a spin-off széria második évadát, az pontosan tudja, hogy maga John Godolkin történetét is nulláról írta újra és alakította át teljesen a televíziós franchise.
Kritikaként viszont muszáj kimondani, hogy a kötet itt domborítja ki a The Boys egyik legnagyobb erényét és a legnagyobb vitapontját is. Erény, mert Ennis tényleg rámutat arra, mennyire könnyű a "hősnevelés" nyelvét reklámszöveggé silányítani, és mennyire kényelmes a rajongásra építő iparban eltakarni a hatalmi visszaéléseket. És vitapont, mert a képregény időnként olyan érzést kelt, mintha nem bízná rá az olvasóra a végkövetkeztetést, és ráemel még egy szintet a borzalmakra csak azért, hogy biztosan ne lehessen félreérteni, milyen romlott ez a világ. A Gen V sorozat ebből a szempontból feszesebb, kevesebbet mutat meg "csak a sokk kedvéért", és többet épít az egyes szereplők lassú torzulására.
The Boys - A Fiúk 2. kötet azoknak a legerősebb, akik a sorozat után nem ugyanazt akarják újra, ezúttal képregényes formában is elolvasni, hanem kíváncsiak arra, miből nőtt ki ez az egész, és miért ennyire központi motívum mindebben a Vought, mint vállalati főgonosz. A Hetek születéstörténete, a 9/11-es repülős fiaskó képregényes változata és a G-Men, mint sötét X-Men-paródia együtt olyan remek pontok, amik később is meghatározzák az egész szériát. Aki viszont a sorozat kontrolláltabb, karakterközpontúbb tempóját szerette, annak érdemes felkészülnie arra, hogy Ennis itt sokkal nyersebben, sokszor kifejezetten kellemetlen eszközökkel mondja ki ugyanazt: ebben az univerzumban a szuperhős nem potenciálisan elbukik, hanem eleve egy bukásra ítélt terméknek készül.
