Augusztus 14-étől 21-éig egy héten át Bosznia és Hercegovina fővárosára figyel a filmvilág, ahol idén 32. alkalommal rendezik meg a Szarajevói Filmfesztivált. Az eseményt 1995-ben rendezték meg először, amikor még javában dúlt a délszláv háború, Szarajevót pedig a szerb hadsereg ostromolta, de így is 15 ezren látogatták meg. Nem csoda, hogy rövid időn belül az élni akarás és a kulturális ellenállás szimbólumává vált, és azóta egyetlen évet sem hagyott ki. Még a pandémia legsúlyosabb időszakában, 2020-ban is megtartották nagyrészt hibrid formában.
Most jóval nyugodtabb körülmények között tárja ki kapuit a közönség előtt, amelyet rögtön egy vadonatúj programmal vár. A Béla Tarr in Sarajevo Tribute elnevezésű válogatás a január elején elhunyt magyar filmrendező szellemi örökségét azoknak az alkotóknak a munkáin keresztül mutatja be, akik egykor az általa létrehozott szarajevói Film Factory hallgatói voltak.
Tarr Béla még 2013-ban indította útjára az innovatív filmes oktatási kezdeményezést Szarajevóban, amelynek célja az volt, hogy a fiatal rendezők ne valamiféle kész receptet vagy egységes stílust sajátítsanak el, hanem megtalálják a saját hangjukat. Ennek eredményeként az egykori hallgatók közül többen is komoly nemzetközi karriert futottak be, filmjeik pedig olyan rangos fesztiválokon szerepeltek, mint Cannes, San Sebastián, Locarno, Rotterdam vagy Clermont-Ferrand.
A program egyik kiemelt darabja Valdimar Jóhannsson 2021-es filmje, a Bárány (Lamb), amely a Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában elnyerte az Originalitás díját. A Noomi Rapace, Hilmir Snær Guðnason, Björn Hlynur Haraldsson és Ingvar Sigurðsson főszereplésével készült izlandi-svéd-lengyel alkotás egy gyermektelen vidéki házaspár történetét meséli el, akik egy nap nyugtalanító felfedezést tesznek a juhistállóban. A különös esemény hamarosan arra kényszeríti őket, hogy szembenézzenek a természet rendjének megszegésével járó következményekkel.
A válogatásban szerepel Bianca Lucas Love Dog című filmje is, amely a Locarnói Filmfesztiválon mutatkozott be, ahol a legjobb első filmek versenyében különdíjjal ismerték el. A 2022-es lengyel-mexikói-amerikai produkció főhőse John, aki egy texasi olajfúrótornyon végzett munka után tér vissza Mississipi állambeli szülővárosába. Ezt követően nemcsak saját elfojtott traumáival kénytelen szembenézni, hanem egy egész társadalom gyászával is, amely az egykor meghatározó amerikai mítoszok elmúlását siratja.
Pilar Palomero Gyerekek gyerekekkel (Motherhood) című 2022-es spanyol filmje szintén bekerült a programba. A Carla Quílez, Ángela Cervantes és Rubén Martínez főszereplésével készült alkotás középpontjában a 14 éves Carla áll, aki lázadó természetű tinédzserként egy szerény étteremben él egyedülálló édesanyjával. Iskolába alig jár, ideje nagy részét barátjával, Efraínnal tölti, mígnem egy szociális munkás felfedezi, hogy a lány már öt hónapos terhes. Carlát ezt követően a La Maternal nevű, tizenéves anyák számára fenntartott intézménybe küldik, ahol hozzá hasonló fiatal nőkkel és gyermekeikkel együtt kell megtanulnia megbirkózni egy olyan felnőtt élettel, amelyre senkinek sem volt ideje felkészülni.
A válogatás további darabjai még szélesebbre tárják a Film Factory egykori hallgatói által bejárt filmes világot. Stefan Malešević 2025-ös Soil and Wings című dokumentumfilmje egy észak-macedóniai faluba, Kanatlarba kalauzol, ahol Ayten és Erdoğan neveli gyermekeit, miközben a 800 éves bektási szúfi tanításokat próbálják összeegyeztetni a modern élet kihívásaival. A dohánytermesztő völgyben élő, családcentrikus török-muszlim közösség a hitet és a hagyományt követi, miközben a nemek közötti egyenlőség csendesen, abból a meggyőződésből fakadva bontakozik ki, hogy minden élőlény egyenlő.
Sergio Flores Thorija 2021-es Travésias című filmje Tijuana és San Diego mesterségesen kettéválasztott világába vezet. Alejandra és Víctor teljesen eltérő háttérből érkeznek: a lány egy szépségszalonban dolgozik, a férfi üzleti tanulmányokat folytat és saját vállalkozását próbálja elindítani. Egy telefonhívás és egy klubban történt összetűzés azonban arra kényszeríti őket, hogy átkeljenek a határon, és útjuk során hamar világossá válik, milyen mélyen meghatározza életüket az a néhány kilométer, amely elválasztja egymástól a két várost.
Marina Radmilac 2019-es Who the Fuck Are You című filmje egészen más hangot üt meg. A fekete-fehér, pszichedelikus punkdráma Alexander történetét követi, aki Brüsszelből tér vissza Belgrádba, hogy visszaszerezze családja egykori ingatlanját, és azzal párhuzamosan Shakespeare III. Richárdjából szeretne operát készíteni. Miközben megpróbálja helyrehozni megromlott kapcsolatát bátyjával, megszállott elszántsággal dolgozik a projekten, egyik bárból a másikba járva fedezi fel újra Belgrádot és annak nőit, emlékeit pedig Super 8-as kamerával rögzíti. Ahogy egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, úgy válik egyre inkább a megszállottjává anarchista pszichiáterének, végül pedig mentális összeomlás fenyegeti.
A Tribute program rövidfilmekből is válogat. A 2025-ös, mindössze 17 perces Firewood című spanyol-portugál alkotásban Manel Raga Raga a nagyszülei házába kalauzolja a nézőt, ahol minden óra megállt. Grant Gulczynski 2022-es Naval Gays című brit filmje egy alacsony önértékeléssel küzdő rendezőről szól, aki egy színészt bérel fel arra, hogy saját magát alakítsa egy, a szexről, a testről és magáról a filmkészítőről szóló melegfilmben.
A francia Léa Triboulet 2025-ös The Bridge című, 22 perces filmje személyesebb úton közelít a múlthoz. A rendező váratlanul rátalált arra a hídra, ahol édesanyja meghalt, és úgy döntött, kamerájával szembenéz a hellyel. A forgatás és a vágás során az alkotás egyfajta megfigyeléssé, szemlélődéssé és szembesüléssé vált, miközben az anya emléke minden rögzített tájban jelen van. A film egyik alapvető kérdése éppen az, hogy vajon egy hely képes-e megőrizni annak emlékét, ami ott történt.
Jovan Marjanović, a Szarajevói Filmfesztivál igazgatója szerint a válogatás azt mutatja meg, milyen különböző pályákat jártak be Tarr egykori tanítványai, akik azóta a világ legjelentősebb filmfesztiváljaira jutottak el. A program ugyanakkor nem egy egységes esztétikát vagy filmes iskolát kíván bemutatni, hanem azt az oktatási filozófiát, amely arra ösztönözte az alkotókat, hogy saját, összetéveszthetetlen művészi nyelvüket keressék. Ez talán a legméltóbb módja annak, hogy a Szarajevói Filmfesztivál megemlékezzen Tarr Béláról. Le is vetíthetné újra a filmjeit, de sokkal hatásosabb azzal szembesülni, hogy milyen nyomot hagyott maga után azokban az alkotókban, akik tőle tanultak.
