Hirdetés

Itt vannak az első képek a Reacher spin-offjából, és már azt is tudjuk, mikor debütál a Neagley

|

Az Amazon tulajdonképpen meghirdette Reacher-napot azzal, hogy egy időpontra tette a Reacher 4. évadának zárását és a Neagley premierjét.

Hirdetés

Sikert sikerre halmoz a Reacher az Amazon Prime Videón, így nem csoda, hogy az anyasorozat bővítése mellett zöld utat kapott az első leágazás is, amely Neagly címmel kerül fel a platformra szeptember 16-án. Az időzítés nem véletlen, a dátum egybeesik a Reacher negyedik évadának fináléjával, így a franchise rajongói gyakorlatilag egyetlen napon kapnak lezárást és új kezdetet is. Ráadásul az új sorozat mind a nyolc epizódja egyszerre válik elérhetővé, így aztán tényleg semmi akadálya nem lesz annak, hogy Racher-maratont tartsunk.

A Neagley középpontjában Frances Neagley áll, akit ismét Maria Sten alakít. A karakter a történet szerint Chicagóban dolgozó magánnyomozó, aki korábban Jack Reacher katonai egységének, a 110-es különleges nyomozó részlegnek volt tagja.

Hirdetés

A spin-off alaphelyzete egy személyes veszteség köré épül: Neagley egy közeli barátja gyanús haláláról értesül, ami nyomozásra sarkallja, az pedig bosszúhadjáratba torkollik.

A hivatalos leírás szerint a nő minden tudását és tapasztalatát beveti, amelyet Reacher oldalán és a katonai egységben szerzett, miközben egy veszélyes, sötét ügy nyomába ered, amely messze túlmutat egy egyszerű balesetnek tűnő haláleseten.

A történetben több új karakter is fontos szerepet kap. Greyston Holt alakítja Hudson Riley nyomozót, Adeline Rudolph Renee Birdwhistle-t, Jasper Jones Kenót, Matthew Del Negro Pierce Woodrow-t, míg Damon Herriman Lawrence Cole szerepében tűnik fel. A rajongók számára külön csemege, hogy maga Alan Ritchson is visszatér Jack Reacherként egy vendégszereplés erejéig.

A Neagley alapját Lee Child karakterei adják, a sorozatot pedig Nick Santora és Nicholas Wootton jegyzik, akik showrunnerként és executive producerként is részt vesznek a munkában.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)