Hirdetés

Pedro Pascal és Chris Evans szerelmi háromszöge tarolt a hazai mozikban

|

Kétségtelenül jobban áll ez a műfaj Dakota Johnsonnak, mint a pókoskodás.

Hirdetés

Eltelt egy újabb hétvége, a Filmforgalmazók Egyesülete pedig szokás szerint közölte a hazai mozik bevételi eredményeit. Akik hétről hétre követik a toplista alakulását, valószínűleg nem fognak nagyon meglepődni az eredményeken, az viszont továbbra is elképesztő, hogy amíg a szuperhősök lassan teljesen kiszorulnak a legjobb 10-ből, addig az F1 és a Jurassic World: Újjászületés még mindig stabilan tartja magát a középmezőnyben. Ha a magyar moziközönségen múlna, egészen biztosan érkeznének további Jurassic-filmek.

Az első helyen egyébként a Többesélyes szerelem végzett, melyben Chris Evans és Pedro Pascal egyaránt Dakota Johnsont próbálják befűzni. A dobogó második fokára még mindig töretlen népszerűséggel a Liam Neeson főszereplésével készült Csupasz pisztoly reboot állhatott fel, míg a bronzérem a Rosszfiúk 2. című animációs filmhez vándorolt. A heti másik premierfilm, a Bogyó és Babóca 7 (igen, már 7 film van ebből), csak a 10. helyre tudott beugrani.

Hirdetés

A top 10 a következőképpen alakult:

  1. Többesélyes szerelem - 61 956 851 Ft - 23 645 néző
  2. Csupasz pisztoly - 54 823 662 Ft - 20 642 néző
  3. Rosszfiúk 2. - 35 140 275 Ft - 14 272 néző
  4. Fegyverek - 24 749 140 Ft - 8 923 néző
  5. Már megint nem férek a bőrödbe - 20 912 340 Ft - 7 927 néző
  6. F1 - 20 598 275 Ft - 7 064 néző
  7. Jurassic World: Újjászületés - 18 361 083 Ft - 6 271 néző
  8. Hogyan tudnék élni nélküled? - 13 584 190 Ft - 17 621 néző
  9. A Fantasztikus 4-es: Első lépések - 13 170 340 Ft - 5 006 néző
  10. Bogyó és Babóca 7. - Mesék a pöttyös házból - 12 551 191 Ft - 5 621 néző
Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)