Bejelentették, hogy Mel Gibson 2004-es bibliai drámája, a Passió ismét mozivászonra kerül. A Lionsgate és a Fathom Entertainment szeptember 10. és 17. között vetíti újra a filmet, amelyet 4K felbontásban restauráltak, valamint Dolby Atmos hangzással láttak el. A nézők a vetítések során előzetes betekintést kaphatnak a folytatásba, a The Resurrection of the Christ: Part One című alkotásba is.
A Jézus Krisztus feltámadását feldolgozó folytatás két részben érkezik a mozikba, az első rész 2027. május 6-án, a második pedig 2028. május 25-én debütál. A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az eredeti film véget ért, és Krisztus halál felett aratott győzelmét állítja a középpontba. Az új produkcióban Jaakko Ohtonen alakítja Jézust, míg Mária Magdolna szerepében Mariela Garriga lesz látható, mellettük pedig többek között Pier Luigi Pasino, Kasia Smutniak, Riccardo Scamarcio és Rupert Everett is szerepet kapott.
A Passió minden idők egyik legsikeresebb független filmje lett, a mintegy 30 millió dolláros költségvetésből készült alkotás világszerte 610 millió dolláros bevételt termelt, az Egyesült Államokban pedig hosszú ideig a legnagyobb bevételt elérő korhatáros filmnek számított. A Lionsgate szerint az újravetítés lehetőséget ad arra, hogy a korábbi nézők felújított formában éljék át a filmet, miközben egy új generáció is moziban ismerheti meg a keresztény témájú alkotást, amely jelentős hatást gyakorolt a vallási témájú filmek későbbi sikereire.