A Zürichi Filmfesztiválon mutatták be Tilly Norwoodot, a világ első mesterséges intelligenciával létrehozott "színésznőjét". A digitális sztárt a holland színész és producer, Eline Van der Velden stúdiója, a Particle6 hozta létre, amely most indította el AI-szereplőkre specializálódott ügynökségét, a Xicoiát.
Norwood már most komoly figyelmet keltett, több hollywoodi ügynök is érdeklődést mutatott iránta, sőt, felmerült, hogy akár hivatalosan is képviselnék őt, mintha egy valódi színész lenne. Ez azonban óriási felháborodást váltott ki a szakmában és rengeteg színész, például Melissa Barrera, Kiersey Clemons, Toni Collette és Lukas Gage is élesen kritizálta az ötletet. Barrera például azt írta közösségi oldalán:
"Remélem, minden színész otthagyja azt az ügynököt, aki ebbe belemegy. Gusztustalan"
Van der Velden ugyanakkor védelmébe vette alkotását.
"Tilly egy műalkotás, nem pedig emberpótlék. Az AI számomra egy új eszköz, egy új ecset."
- írta Instagramon, szerinte ugyanis az efféle kísérletek nem a színészek kiszorításáról szólnak, hanem új kreatív lehetőségeket nyithatnak meg.
Az AI szerepe már korábban is központi kérdés volt Hollywoodban. A 2023-as SAG-AFTRA sztrájk egyik legnagyobb vitapontja éppen a mesterséges intelligencia használata volt, és mivel a szakszervezet jelenlegi szerződése 2026 júniusában lejár, sokan attól tartanak, hogy az AI-színészek előretörése akár újabb sztrájkot is kiválthat.