Nicolas Cage láthatóan nem egyszerű Marvel-szerepként kezeli a Spider-Noirt, hanem olyan projektként, amellyel akár a fiatalabb nézőket is el lehet vezetni a klasszikus amerikai filmekhez. A színész az új Prime Video-sorozat kapcsán beszélt arról, hogy eredetileg teljesen a fekete-fehér változatban gondolkodott, sőt a saját alakítását is ehhez igazította, de végül ő maga vetette fel, hogy a sorozatot színesben is forgassák le. Cage szerint ennek nagyon egyszerű oka volt. Tisztában van vele, hogy a mai tinédzserek jelentős része már nem igazán találkozik fekete-fehér filmekkel, és könnyen lehet, hogy elsőre idegennek éreznének egy teljes évadot ebben a formában. A színész álma az, hogy a fiatalabb nézők előbb megnézik a Spider-Noirt színesben, aztán kíváncsiságból adnak egy esélyt a fekete-fehér verziónak is, innen pedig akár eljuthatnak azokhoz a régi amerikai filmekhez, amelyekből a sorozat is merít.
Ez nem is áll távol attól, amit a Spider-Noir alkotói eddig mondtak a szériáról. A történet az 1930-as évek New Yorkjában játszódik, Cage pedig nem Peter Parkert, hanem Ben Reillyt alakítja, egy megfáradt magánnyomozót, aki évekkel korábban maga mögött hagyta maszkos múltját. A sorozat a klasszikus noir hangulatot keveri szuperhősös elemekkel, és a készítők korábban kifejezetten úgy fogalmaztak, hogy olyan, mintha egy régi Humphrey Bogart-filmet próbálnának elkészíteni, csak éppen ebben a filmben Bogart helyén Pókember állna - tudjátok, minden bogár rovar, de nem minden rovar Bogart.
A Spider-Noir tehát kétféle változatban lesz nézhető, a fekete-fehér kiadás mellett készült egy színes verzió is, amelyet nem egyszerű utólagos kompromisszumnak szántak. A cél inkább az volt, hogy mindkét forma önállóan is működjön. A noirhoz nyilván a fekete-fehér kép áll közelebb, de a színes változat a korabeli ponyvák és képregényes bűnügyi történetek világát idézheti meg.
A sorozat május 25-én az Egyesült Államokban az MGM+ lineáris csatornáján mutatkozik be, a nemzetközi Prime Video-premier pedig május 27-én lesz. Az évad nyolc részből áll, és a szereplőgárdában Cage mellett ott lesz Lamorne Morris, Li Jun Li, Karen Rodriguez, Jack Huston, Abraham Popoola és Brendan Gleeson is. Cage korábban már megszólaltatta Spider-Noirt a Pókember: Irány a Pókverzum! című animációs filmben is, de ez most nem annak egyszerű élőszereplős átirata lesz, hanem egy önálló, sötétebb, öregebb és jóval kiábrándultabb Pókember-történet.
A legérdekesebb az egészben mégis az, hogy Cage láthatóan nem csak egy újabb képregényes szerepet lát ebben. Nála a Spider-Noir inkább belépő lehet egy olyan filmes világba, amelyet ma már sok fiatal csak kerülget, pedig a modern mozi rengeteget köszönhet neki. Ha egy Marvel-közeli sorozat kell ahhoz, hogy valaki innen jusson el a régi noir klasszikusokig, Cage szerint már megérte leforgatni mindkét verziót.