Hirdetés

Új sorozat csábította el a magyar nézőket a Netflixen

|

Hetek óta nem volt ilyen mozgalmas a Netflix hazai nézettségi toplistája, több új cím is felforgatta a sorrendet.

Hirdetés

A tévésorozatok között most az Öntörvényűek szerezte meg az első helyet, kiszorítva a korábbi listavezető A luxusbunker című produkciót, amely egy hét alatt a második helyre csúszott. Nagyot ugrott előre az Alice határoszágban, amely múlt héten még nem szerepelt a top 10-ben, most viszont máris a harmadik. A Wednesday stabilan tartja magát a középmezőnyben, míg a Fekete nyúl két helyet veszített, de továbbra is az élbolyban található. Új belépőként látható a listán az Ángela és a Váratlan látogató is.

A filmek között A francia szerető robbant be az első helyre, leváltva a múlt heti listavezető Talán igent, amely ezúttal a harmadik helyre csúszott vissza. Második lett a Ruth és Boáz, míg a negyedik pozíciót a továbbra is erős érdeklődésnek örvendő K-Pop: Démonvadászok szerezte meg. A csütörtöki nyomozóklub és az Egy másik Párizs továbbra is tartják a helyüket a középmezőnyben, a 22 mérföld és A hetedik fiú szintén maradtak a top 10-ben. 

Az adatokból jól látszik, hogy a nézők nyitottak az újdonságokra, de bizonyos címek - mint a Wednesday vagy a 22 mérföld - hosszabb távon is meg tudják őrizni a népszerűségüket. A következő hetekben kiderül, hogy az új belépők közül melyek tudják hosszabb ideig megtartani a helyüket a toplistán.

Hirdetés

Top 10 Netflix tévésorozat Magyarországon 

  1. Öntörvényűek
  2. A luxusbunker
  3. Alice határoszágban
  4. A Guinness család
  5. Váraltan látogató
  6. Fekete nyúl
  7. Wednesday
  8. Ángela
  9. Bon appétit, felség
  10. Tyler Perry: A szépség ára

Top 10 Netflix film Magyarországon

  1. A francia szerető
  2. Ruth és Boáz
  3. Talán igen
  4. K-Pop: Démonvadászok
  5. Imádkozó sáska
  6. Egy másik Párizs
  7. A csütörtöki nyomozóklub
  8. 22 mérföld
  9. A hetedik fiú
  10. K-Pop: Démonvadászok - Énekeljünk együtt
Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)