Hirdetés

Néhány sztár egy nagyobb összeggel akart véget vetni a sztrájknak, nem sült el jól

|

A SAG-AFTRA vezetősége nem kapott a nagyvonalú ajánlaton.

Hirdetés

2023. május 2-án kezdett bele a sztrájkba az írók szövetsége, azaz a WGA (Writers Guild of America), amelyhez később a színészek is csatlakoztak. A szakemberek többek között azt szerették volna elérni, hogy korlátozzák a mesterséges intelligencia használatát, megfelelő munkakörülményeket és anyagi juttatásokat biztosítsanak nekik és ne kerülhessék meg őket a stúdiók például az írószobák elhagyásával. A vállalatok a jelentések szerint arra számítottak, hogy a "kiéheztetéssel", azaz a sztrájk elhúzódásával térdre kényszeríthetik a sztrájkolókat, ám ez végül nem jött össze, és szeptember végén a WGA szerint megszületett az egyezség a felek között, amivel mindenki jól járt. 

Ez azonban csak az írókra vonatkozik, a színészek és az őket képviselő SAG-AFTRA továbbra is küzdenek azért, hogy a Filmes és Televíziós Producerek Szövetsége, avagy az AMPTP eleget tegyen a követeléseiknek. Emiatt a színészek többsége nem dolgozhat, nem szerepel műsorokban és nem promotálhatja a munkáit sem (kivéve azokat a produkciókat és stúdiókat, amikkel külön megegyezett a SAG-AFTRA, valamint a más érdekképviselet alá tartozó brit színészeket). 

Hirdetés

A színészek értelemszerűen már nagyon szeretnének visszatérni a forgatásokra, ezért a sztárok egy része, összesen 15 A-listás színész (többek között George Clooney, Emma Stone, Ben Affleck és Scarlett Johansson) egy Zoom-hívás során gálás ajánlatot tett a szakszervezetnek, hogy megoldást kínáljanak a sztrájk befejezésére: a SAG-AFTRA bevételei három év alatt körülbelül 150 millió dollárral nőnének azáltal, hogy a sztárok eltöröltetnék az éves tagsági díj 1 millió dolláros plafonját (aki azon felül keres, annak jelenleg nem kell százalékot fizetnie abból az összegből). 

A Zoom-beszélgetés után Fran Drescher, a szakszervezet elnöke és Duncan Crabtree-Ireland, az ügyvezető igazgató találkozott a tárgyalási bizottsággal, hogy megvitassák a sztárok nagyvonalú javaslatát. Utóbbi egyik tagja, David Jolliffe azt mondta, hogy nagyra értékelik mindenki segítségét és hogy mindenkinek vannak ötletei, de ők már majdnem egy éve ezen dolgoznak. Crabtree-Ireland pedig kihangsúlyozta, hogy értékelik a színészek szándékát, és senki sem sugallja az egységes kiállás  vagy a támogatás hiányát, egy javaslattal vagy ötlettel előhozakodni nem ezt jelenti.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

A tárgyalóbizottság szerint azonban a tagdíjakra vonatkozó rész nem oldja meg azokat a problémákat, amik megakasztották a tárgyalásokat, például a stúdiók nem fognak méltányosabb fizetést adni, vagy részesíteni a színészeket a streamingből befolyó bevételekből. 

"Azt hiszem, mindenki azt szeretné, hogy vége legyen ennek az egésznek. Senki sem akarja, hogy [a sztrájk] folytatódjon. De azt is gondolom, hogy mindenki felismeri, hogy ez csak egy tisztességes megállapodással történhet meg."

- mondta Crabtree-Ireland, ami jól összefoglalja a SAG-AFTRA álláspontját. Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)