Több szempontból is emlékezetes volt a 2024-es Osar-gála. Az Oppenheimer tarolása (aminek köszönhetően például Robert Downey Jr., Christopher Nolan és Cillian Murphy is köszönőbeszédet mondott) mellett a magyar siker (Mihalek Zsuzsa a Szegény párák berendezőjeként kapott szobrot) és a John Cena meztelenkedése is a jó pillanatok közé tartozott, de volt egy olyan pillanat is, amely valószínűleg egyszerre kedves a képregényfilmek rajongóinak, és a vígjátékok kedvelőinek is.
Az esemény során ugyanis megjelent a színpadon Arnold Schwarzenegger Danny DeVito oldalán, amely megdobogtatta azok szívét, akik imádták a nem mindennapi párost az 1988-as Ikrekben, viszont azoknak még jobban, akik a Batman-filmekben is kedvelték őket.
A 96. Oscar-gálán Schwarzenegger és DeVito azért bukkantak fel, hogy kihirdessék a legjobb vizuális effektek kategória győztesét (végül a Godzilla Minus One nevét olvasták fel), és felvezetőbeszédükben kitértek arra is, hogy mindketten szerepeltek egy-egy Batman-filmben. Schwarzi az 1997-es Batman és Robinban, DeVito pedig az 1992-es Batman visszatérben. A színészek röviden elcsevegtek arról, hogy mi okozta a Denevérember ellenfeleként a vesztüket, majd ráeszméltek, hogy a karakter egyik megformálója, Michael Keaton ott ül a közönség soraiban, és már ment is a verbális adok-kapok, amire Keaton zseniális arckifejezéssel és mozdulattal reagált.
Egyébként Schwarzenegger karaktere, Mr. Fagy nem Keaton Batmanjével küzdött meg a Batman és Robinban, hanem George Clooney hősével, de nem hibáztathatjuk, hogy lecserélte őt Keatonre.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!