Hirdetés

Melyik film nem való az IMDb top 20-ba? - PuliFights 5. menet

|

Kómába esett, de felébredt filmrajongóról, és videojáték-adaptációs ötletekről is szó lesz!

Hirdetés

A PuliFights egy érvelésközpontú vetélkedő, amiben a három Puliwood szerkesztő (Ati, Tomi és Zsombor) összemérik beszélőkéjük erejét, vagyis hogy mennyire meggyőzően tudnak érvelni egy-egy filmes ötlet mellett. Az ihletet a műsor házigazdája, Goretity Dániel (hasonlóan Puliwood szerkesztő) a Screen Junkies Movie Fights című műsorából szerezte, hiszen idehaza is össze lehetne hozni filmkedvelők között egy effajta showt.

Hirdetés

A felállás változott (drámai hanghatás), a bírói székben a PuliFights ezen adásában Zsombor vette át a helyet, és ő ítélkezik a többiek érvelése felett. Emellett sajnálatos bejelentéssel is élnem kell (én, a Hangmérnök), hogy az eredeti ötödik adást nem sikerült megfelelően rögzíteni, ezért a kukában landolt, a hatodik adás megy ki helyette. Ha olyan utalások hangoznak el, amit nem tudtok hova tenni, nem bennetek van a hiba, hiszen azt az adást nem hallhattátok, amire utalnak.

Ha üzenetet akartok küldeni az adásba, akkor dobjatok egy emailt a pulicast@pm.me címre, vagy az anchor.fm alkalmazását használva küldjetek hangüzenetet.

Kövess Facebookon, illetve Instagramon, hogy ne maradj le semmiről! A PuliCast elérhető az RSS alapú podcast appokban, Spotify-on és az Apple podcast appjában is.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GSPlus.hu közösség tagja? Gyere a GSPlus.hu Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GSPlus.hu írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)