94 éves korában, az otthonában, az oregoni Central Pointban elhunyt Jon Cypher. Felesége, Carol Rosin, akivel 40 éve éltek boldog házasságban, mindvégig mellette volt. A hírt a családja jelentette és a helyi hírügynökség, az Ashland News közölte le elsőként. A halál okát nem osztották meg, a gyászjelentésben a következőképpen emlékeztek meg róla:
"A legkedvesebb férfi, aki remek humorérzékkel, ragyogó elmével, és minden szent lélek számára szeretetteljes, gondoskodó szívvel volt megáldva."
Cypher 1932. január 13-án született New Yorkban, a színészi karrierjét pedig 1957-ben kezdte meg a CBS élő műsorában, ahol Christopher herceget alakította a Csipkerózsika (Cinderella) című előadásban, amelyet Rodgers & Hammerstein rendezett. Ezt követően különféle Broadway produkciókban lépett színpadra, mint például a La Mancha lovagja (Man of La Mancha). Az 1960-as években főképp sorozatokból ismerhette a nagyközönség, elsősorban olyan szappanoperákból, mint a General Hospital, az As the World Turns, vagy a Dallas. Később olyan ikonikus sorozatokban is feltűnt, mint a Knight Rider, az Esküdt ellenségek (Law & Order) vagy a Gyilkos sorok (Murder, She Wrote).
A következő lépés a mozivásznak meghódítása volt, olyan filmekben kapott szerepet, mint a Lady Ice, a Keresztapó kötelez (Strictly Business), de a legtöbben minden bizonnyal az 1987-es He-Man - A világ ura (Masters of the Universe) című filmben nyújtott alakítása miatt emlékeznek rá Duncanként, azaz Fegyvermesterként (Man-At-Arms). Bár a Mattel akciófiguráiból és animációs sorozatából merítő adaptáció a bemutatásakor nem robbantott kasszát, később valódi kultfilmmé vált. Pont idén érkezett egy remake, amelyben Cypher korábbi szerepét Idris Elba örökölte meg.
A színész utolsó alakítása a 2000-ben bemutatott Drágám, a kölykök összementek! (Honey, I Shrunk the Kids: The TV Show) sorozatverzójának egyik epizódjában volt. Cypher azonban nemcsak ezzel foglalkozott, hanem operaénekesként is járta a világot és négy nyelven lépett fel.