A Zootropolis 2 elképesztő sikere után nem sokáig gondolkodott a Disney a folytatáson: a D23-on hivatalosan is bejelentették, hogy már készül a Zootropolis 3.
A színpadon Ginnifer Goodwin és Ke Huy Quan erősítette meg a hírt, és azt is elárulták, hogy Judy Hopps és Gary Akígyó biztosan visszatérnek a harmadik filmben. A 2025 novemberében bemutatott Zootropolis 2 világszerte 1,9 milliárd dolláros bevételig jutott, a Disney szerint a két Zootropolis-mozi együttes bevétele pedig már a 2,9 milliárd dollárt is megközelíti.
A második részben Judy Hopps és Nick Wilde már partnerekként nyomoztak, amikor Zootropolisban felbukkant Gary Akígyó, a Ke Huy Quan hangján megszólaló vipera. Az ügy során a városból korábban eltűnt hüllők története is előtérbe került, és a film jelentősen kibővítette az első részben megismert világot.
A harmadik rész történetéről egyelőre semmit sem árultak el, és azt sem jelentették be, hogy kik térnek még vissza a szereplők közül. Ginnifer Goodwin és Ke Huy Quan D23-as szereplése alapján Judy és Gary biztosan ott lesznek, Nick Wilde visszatérését azonban a bejelentés során külön nem erősítették meg.
A Zootropolis-franchise 2016-ban indult, az első film pedig elnyerte a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat. Később Zootropolis+ címmel Disney+-os rövidfilmsorozat is készült belőle, majd a második mozifilm még az eredetinél is jóval nagyobb kasszasiker lett.
A Zootropolis 3 egyelőre nem kapott premierdátumot.