Úgy tűnik, a Marvel nem engedi el a Marvel Zombies kezét, mert Brad Winderbaum, a Marvel Television vezetője gyakorlatilag elszólta magát és ő bizony már látta a második évad első részének korai, animált storyboardját. A The Escape Pod podcastben arról beszélt, hogy az anyag őrületes volt, és nemcsak zombis fronton szállít majd új izgalémakat, hanem valami olyasmit is megmutat az MCU-ban, amire eddig még nem volt példa - jelentsen ez bármit is. Ez, vagyis Winderbaum beszámolója mindenesetre az eddigi legerősebb jel arra, hogy a sorozat tényleg visszatérhet.
Mindez pedig azért nagy szó, mert a Marvel Zombies első évada csak 2025 szeptemberében indult el a Disney+-on, és hivatalos második évados bejelentés eddig nem nagyon volt. A sorozat a Mi lenne, ha…? zombis epizódjából nőtt ki, és egy olyan alternatív valóságot mutatott meg, ahol a legtöbb ismert hőst ledöntötte egy zombifertőzés. A sztori ráadásul cliffhangerrel zárult, szóval bőven maradt hely a folytatásnak. A mostani nyilatkozatból az is látszik, hogy a Marvelnél nem csak ötletelés szintjén létezik a folytatás, hanem ténylegesen halad a munka. A sajtóbeszámolók egy része ezt már egyenesen megerősítésként kezeli, még akkor is, ha a Disney vagy a Marvel külön, nagy bejelentésben ezt még nem verte nagydobra.
Premierdátum egyelőre természetesen mondanom sem kell, hogy nincsen, de mivel most már gyártásközeli állapotról beszélnek, simán benne van, hogy a második évad 2027-ben érkezik meg. Addig viszont legalább már nem kérdés, hogy a Marvel Zombies nem egyszeri kiruccanás volt, hanem úgy néz ki, a Marvel tényleg tovább építi ezt az egészen elborult mellékszálat. Ahogy egyébként a zseniális Wonder Man sorozat is kapni fog egy második évadot.