Továbbra sem csökken az érdeklődés Pókember legújabb kalandja, a Nincs hazaút iránt. Az elképesztően sikeres Marvel-mozi nyitó bevételeiről már megemlékeztünk korábban, ahogyan arról is, hogy menetelése azóta is töretlen. Nem mehetünk el viszont szó nélkül a film hazai szereplésére mellett sem, hiszen nemrég itthon is egy nagyon szép mérföldkövet sikerült elérnie.
A filmet Magyarországon december 16-án mutatták be, amely azonnal elsöprő sikert aratott, és számos rekordot megdöntött. Az első hétvégén elért adatok alapján Magyarországon vasárnap éjfélig 189 904 néző váltott jegyet a filmre, amivel minden idők 5. legsikeresebb premierjét sikerült elérnie. Nem csoda hát, hogy néhány napon belül 2021 legnézettebb és legnagyobb bevételt elérő alkotása lett, és azóta az összes korábbi Pókember-filmnél is többen látták már. Itt azonban még nem ért véget a sikersztori: január 8-án ugyanis elérte az 500 ezres nézőszámot is a kaland, ami hatalmas siker a jelenlegi pandémiás helyzetben.
Ami a világ többi részét illeti: az összbevétel már elérte a másfél milliárd dollárt is (jelenleg 1,536 milliárdnál tart), amiből 668 milliót Amerikában, míg 867 milliót a nemzetközi piacon sikerült összegyűjtenie. A rekorderek listáján ezzel már a 6. helyen tanyázik az USA-ban (megelőzve a Titanicot, és közelítve a Bosszúállók: Végtelen háborúhoz, amitől csak 10 millió dollárral van lemaradva), míg világviszonylatban minden idők 8. legsikeresebb filmje, megelőzve az első Bosszúállók filmet is.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.