A 2025-ben megjelent Alien: Föld bármennyire is megosztó manapság, megjelenésekor egyöntetű siker övezte, aminek hála a Disney még tavaly novemberben berendelte a sorozat második évadát. Azóta alig lehetett hallani valamit a produkció felől, leszámítva pár castinginformációt, de úgy tűnik végre megtört a jég.
Elkezdődött ugyanis az Alien: Föld második évadának forgatása, amit a stáb egy Instagram-videóval jelentett be két nappal ezelőtt. Az előző évad munkálatai nagyjából 5 hónapot vettek igénybe, így ha minden jól megy, 2027-re ezen szakasz be is fejeződhet, majd kezdődhet az utómunka.
A második évadban a visszatérő szereplők mellett olyan színészek lesznek láthatók, mint Peter Dinklage (Trónok harca), Tracey Ullman (Süti, nem süti), Sam Spruell (Fargo) vagy Jerome Flynn (Trónok harca). Dinklage és Flynn közös múltja egy remek dinamikát vetít előre, ami miatt külön érdemes várni a legújabb kalandot.
Az Alien-franchise tehát újra ereje teljében van, aminek hála számtalan játék és film is érkezik a jövőben, amelyekre érdemes lehet odafigyelni. Játékok terén hamarosan érkezik az Alien: Isolation várva várt folytatása, amit ki is próbáltunk, illetve pár napja megjelent az Aliens: Fireteam Elite 2 is.
Filmek terén Ridley Scott érkezik a Covenant folytatásával, amelyben végre lezárásra kerülhet egy közel 9 éve a levegőben lógó konfliktus, Michael Fassbender pedig ismét visszatérhet főszereplőként. Ezen kívül készül még a Romulus folytatása is, amiről még kevesebbet tudunk, de a lényeg, hogy a stúdió szerint biztosan érkezni fog.