KIPRÓBÁLTUK: Az Alien Isolation 2-re megéri várni

Tizenkét évvel ezelőtt a Creative Assembly egy pillanatra félretette a kattyingatós háborúzást, hogy csak úgy mellékesen megcsinálja minden idők talán egyik legjobb horrorjátékát, de mindenképpen a legjobb Alien-játékát. Az Alien: Isolation egy mestermű, ami hibátlan érzékkel löködött bele abba a lélekőrlő kiszolgáltatottságba, amit a filmtörténet egyik legtökéletesebb ragadozójával való összebútorozás jelent.

A magyarokkal gazdagon megpakolt brit stúdió több mint egy évtizedet várt a visszatéréssel és második rész első félórája alapján megérte a türelem, mert az Alien Isolation 2 ismerősen nyomasztó, elképesztően hangulatos és szinte zavarba ejtően hű az eredetihez. Harminc perc nem sok idő, főleg egy olyan játéknál, amit arra hangoltak, hogy bármit eljátsszon a pattanásig feszült idegszálaidon. Az atmoszféra az első pillanatban beszippant, a retrófuturisztikus világnak a legkisebb aspektusaira is odafigyeltek, a dialógusok emberinek hatnak, de amikor megjelenik a xenomorph, akkor válik csak egyértelművé, hogy mennyire különleges az, amit a Creative Assembly összehozott.

Igen, hasonlít az első részre, de csak úgy, ahogy két Pink Floyd szám is hasonlít egymásra. 

Blake-a nő a hasába

A történet mindössze néhány hónappal a Sevastopol állomáson történt események után játszódik. Amanda Ripley sorsa és öröksége minden bizonnyal fontos szerepet kap majd, ezúttal azonban Blake-et irányítjuk, aki a  Weyland-Yutani egyik középvezetője, aki azért érkezik az LV-921-re, hogy megnézzen egy laboratóriumot, amivel - düm-düm-düüüm - megszakadt a kapcsolat.

A nyitójelenet mindenből ad egy késhegynyit, ami különlegessé teszi a játékot, mert persze, szép nagy technikai ugrás történt az elmúlt évtizedben, és a részletesebb környezet meg a filmszerű megvilágítás sokat hozzátesz az élményhez, de a szereplők emberi párbeszédei és a jármű CRT monitorjainak a fényében megcsillanó  Wunder-Baum illatosító mondja igazán azt, hogy az Alien: Isolation 2-be pontosan annyi szeretet ment bele, mint az eredetibe.

Archie Whitehead, a játék environment artistja (a környezeti elemekkel foglalkozó művész és dizájner, nagyon utálok titulusokat fordítani, úgyis tudjátok, hogy miről van szó) azért elmondta, hogy a technológia fejlődése sokat segített, mert az eredeti játékból pont emiatt maradt ki egy csomó minden.

"Beszélgettem az egyik animátorunkkal, aki már az első részen is dolgozott, és mutatott néhány elképesztően részletes animációt, amit a xenomorph mozgásához készített. Akkor ezt nem lehetett megcsinálni, de a mostani technológiák miatt a folytatásba már belekerülhet. Ha azonnal megcsináltuk volna a folytatást, akkor ilyesmikről nem is álmodhattunk volna."

- mondta Whitehead arra a piszkálódó kérdésemre, hogy ugyan miért is kellett ennyit várni a folytatásra. A csapat szerint az is közrejátszott a csúszásban, hogy közben már készülőben voltak más játékok is, többek között a Halo Wars meg egy csomó Total War is.

A szabadban is be vagy zárva

Az Alien: Isolation 2 egyik talán legfontosabb újdonsága, hogy nem kizárólag egy űrállomás szűk folyosóin játszódik. A demóban egy viharos éjszakai erdőn keresztül kellett eljutnom egy lezuhant objektumig, ahol ugyan még nem vadászik ránk senki, de Whitehead azért elintézte, hogy egy mellettem becsapódó villám miatt megugorjak a székemben.

0

Szóval ebben a játékban jó eséllyel kint sem lesz jobb, főleg, hogy külső helyszíneken nem lesz egy-egy taktikusan elhelyezett szekrény vagy egy biztonságot nyújtó szellőző, ahol kivárhatom, amíg a pulzusom életképes keretek közé csillapodik. Whitehead szerint a belső és külső helyszínek más-más típusú feszültséget teremtenek, ami valójában azt eredményezi, hogy

amikor kint vagy, akkor be akarsz menni, amikor pedig bejutottál, akkor újra ki akarsz jutni.

Visszatérés a rémálomba

A demó ezután még ismerősebb lesz, mert nemhogy csak megtaláljuk a lezuhant űrhajót, amiben ugyanaz a klausztrofób érzés fogad, ami a franchise alapvetése, hanem effektíve egy olyan helyen vagyunk, ami szerepelt az eredetiben. Itt látszik csak igazán, hogy a látvány mennyivel részletesebb, illetve az is kiderül, hogy az alapvető játékmenet szinte semmit sem változott. Nincs áram, kutatom az alkatrészeket, javítgatom a biztosítékot, mindezt persze szépen kidolgozott animációkkal, de alig tudok megfelelően lenyűgöződni, mert azt várom, hogy mikor toppan elém a mittudoménhányadik utas.

Aztán elkezdődik a vadászat, a xenomorph hatalmas robajjal érkezik, majd teljes magasságában Blake rejtekhelye fölé tornyosul. Elindul a macska-egér játék, nincs fegyver, pár dobálható üvegen kívül semmit sem találok, csak arra a szkillemre építhetek, amire egyetlen pontot sem raktam: a navigációra. Minden villog, az egyik folyosó lángba borul, alig látok valamit, csak a xenomorph lépteit hallom, teljesen beszippant az élmény és elindulok arra, amerre a kijáratot sejtem.

Csodálatos munkát végzett Laura Malterer, a magyar származású UI dizájner, mert a képernyőmön lévő összes dolgot sikerült annak a szolgálatába állítani, hogy a lehető legteljesebb legyen az immerzió. Az Alien: Isolation 2 az a játék, amit köszönöm, de ki sem akarok próbálni VR-ban.

"Az a cél, hogy a játékos minden pillanatban úgy érezze, hogy ott van a xenomorphal."

Malterer szerint a játékosoknak nyilván a xenomorph lesz a kedvencük, illetve nagyon reméli, hogy az újdonságok - amiről egyelőre nem akartak beszélni - is tetszeni fognak a játékosoknak. Whitehead természetesen egy kicsit hazabeszél és reméli, hogy a világ és a környezet teszi majd különlegesség számunkra az élményt, amit a látottak alapján meg is előlegeznék, mert nagyon okosan építenek a Ridley Scott által lerakott alapokra.

A munkám legizgalmasabb része az volt, hogy továbbgondoljam ezt a világot. Ki kellett találnunk, hogy a hetvenes években az emberek hogyan képzelték el a jövőt, tehát maradtak a CRT képernyők, de például az autóillatósítóról azt gondoltuk, hogy az emberek nem igazán változtatnának rajta.

- mondta Whitehead. 

Az a helyzet, hogy egyelőre ez a demó alig mutatott valamit abból, hogy az Alien: Isolation 2 hogyan fogja túlszárnyalni az elődjét játékmenet szempontjából, de a kis etap végére arra jutottam, hogy nem is igazán kell újra feltalálnia magát. Lehet, hogy bőven elég az új helyszín az új főszereplővel és egy új történettel.

A két fejlesztővel folytatott beszélgetésem alapján viszont úgy gondolom, hogy várnak még ránk itt meglepetések és ez kis prológus direkt ennyire ismerős, mert valójában ez köti majd össze a két játék narratíváját is. Ezt az epizódot is Al Hope rendezi, a beszámolók alapján pedig bőven maradt még a csőben ötlet is, úgyhogy a magam részéről nagyon izgatottan várom, hogy egy ismeretlen bolygón újra rámeresszék Giger szörnyét.