Jelentősen átrendeződött egy hét alatt az HBO Max magyarországi toplistája. A sorozatok között a Stuart az univerzum ellen átvette az első helyet a Lámpásoktól, amely így visszacsúszott a második pozícióba. A dobogóra új belépőként az Outlander: Vér a véremből érkezett, miközben a Curtis elnök maradt a negyedik.
A múlt héten még harmadik 9/11 - A világot megrengető napok két helyet veszített, így most az ötödik. Az elit alakulat eggyel hátrébb került, és jelenleg a hatodik, míg a Spencer maradt a hetedik helyen. Új belépőként a nyolcadik pozícióban debütált a Dínó tanya: A sziget felfedezői. A People magazin nyomoz - túlélni egy sorozatgyilkost három helyet esett vissza, a hatodikról a kilencedikre, míg a Parkműsor: Elveszett felvételek változatlanul a tizedik. A múlt heti top 10-ből kiesett az Egy nap a testemben és a Superman és Lois.
A filmes listán még nagyobb volt a mozgás. A hosszú menetelés új belépőként rögtön az első helyet szerezte meg, a második helyre pedig szintén frissen érkezett a Módosítva. A múlt heti listavezető Supergirl így a harmadik pozícióba csúszott vissza. Szintén új cím a top 10-ben a Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság, amely rögtön a negyedik helyig jutott. A Másnaposok az ötödik, a Másnaposok 2 a hatodik, a Másnaposok 3 pedig a hetedik, vagyis a teljes trilógia továbbra is stabilan tartja magát a legnézettebb filmek között.
Az Óvakodj a bohóctól a másodikról a nyolcadik helyre zuhant, ezzel a hét legnagyobb visszaesését produkálta. A rosszfiúk három helyet veszített, és most a kilencedik, míg új belépőként a Családi bunyó zárja a top 10-et. A múlt heti mezőnyből kiesett a Gru 4, a Creed - Apollo fia, a Creed 3 és a Ready Player One.
A hét legfontosabb streamingbemutatóit külön cikkben gyűjtöttük össze.
Top 10 HBO Max tévésorozat Magyarországon
- Stuart az univerzum ellen
- Lámpások
- Outlander: Vér a véremből
- Curtis elnök
- 9/11 - A világot megrengető napok
- Az elit alakulat
- Spencer
- Dínó tanya: A sziget felfedezői
- A People magazin nyomoz - túlélni egy sorozatgyilkost
- Parkműsor: Elveszett felvételek
Top 10 HBO Max film Magyarországon
- A hosszú menetelés
- Módosítva
- Supergirl
- Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság
- Másnaposok
- Másnaposok 2
- Másnaposok 3
- Óvakodj a bohóctól
- A rosszfiúk
- Családi bunyó