Az HBO Max nem aprózza el az újévet, januárban egymást érik a visszatérő sorozatok, a régóta várt premierek és a nagynevű filmes bemutatók, így a 2026-os év első heteiben szinte lehetetlen lesz unatkozni a platformon. Az év rögtön egy folytatással indul, január 1-jén érkezik a Doki új epizódja, amely tovább bontja Dr. Amy Larsen történetét, aki súlyos emlékezetkieséssel próbálja újraértelmezni saját életét és hivatását. Néhány nappal később a Gremlins-univerzum is visszatér, a Szörnyecskék: A Mogwaiok titkai teljes évada egyszerre válik elérhetővé, tovább bővítve Gizmo világát.
Január közepén több nagy visszatérő is befut, a Vészhelyzet Pittsburghben új évada ismét egy kimerítő műszakon keresztül követi az orvosokat Noah Wyle vezetésével, míg az Ipar negyedik szezonja újra a pénzügyi elit fiatal szereplőinek kíméletlen világába visz vissza, Kit Harington vendégszereplésével. Ugyanezen a napon érkezik Genndy Tartakovsky kultikus animációs sorozata, az Ősember harmadik évada is, amely radikális fordulattal indít, és egy még sötétebb, brutálisabb utazásra kényszeríti főhősét.
A hónap legnagyobb dobása azonban kétségtelenül A Hét Királyság lovagja, amely január 19-én startol el. A Trónok harca eseményei előtt száz évvel játszódó sorozat könnyedebb, emberközelibb hangvétellel mesél lovagi kalandokról, miközben megőrzi Westeros veszélyes és izgalmas világát. Ser Duncan és apródja, Egg új nézőpontból árnyalja a jól ismert univerzumot. A hónap végén a humor legendája kerül reflektorfénybe, a Mel Brooks: A 99 éves ember című kétrészes dokumentumsorozat archív felvételekkel és öniróniával idézi fel a filmes ikon életútját.
Filmes fronton is erős a felhozatal, az újév napján debütál a tényleg egészen zseniális Pókember: A Pókverzumon át, valamint érkezik a Curtiz, amely Kertész Mihály hollywoodi karrierjét és a Casablanca születését mutatja be. Január elején több rangos alkotás is felkerül a kínálatba, köztük Luca Guadagnino Queer című filmje Daniel Craiggel, Damien Chazelle Whiplashje és Roman Polanski klasszikusa, az Egy tiszta nő - Tess. A könnyedebb és családibb történetek kedvelői sem maradnak tartalom nélkül, hiszen érkezik a Jane Austen tette tönkre az életemet, az Egy millió perc, valamint a hazai közönségkedvenc Véletlenül írtam egy könyvet is.
A franchise-rajongók számára igazi ünnep lesz január eleje, amikor egyszerre válik elérhetővé a teljes Alkonyat-saga és a Transformers-filmek, de a nosztalgia jegyében a Karate kölyök is visszatér, ráadásul a legújabb Legendák epizóddal együtt. A hónap második felében a műfaji kínálat tovább szélesedik az Alien: Romolus sci-fi horrorral, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron klasszikus és modern változatával, valamint olyan frissebb filmekkel, mint a Blink Twice, az Éjszakai szuka vagy a Magyarországon forgatott, sztárokkal teli Ölj meg, ha tudsz.
Az HBO Max januári kínálata alapján nehéz lenne erősebb rajtot elképzelni 2026 elejére, a platform egyszerre épít a nagy visszatérésekre, a látványos premierekre és a sokszínű filmes válogatásra, így szinte minden néző találhat magának kedvére való újdonságot az év első hónapjában.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!