A Family Guy nagyon régóta kedveskedik a nézőknek különböző tematikus epizódokkal, illetve különkiadásokkal, amelyek között mindig is a karácsonyi és a halloweeni darabok voltak a legnépszerűbbek. A készítők idén sem hagyják ki az ünnepeket, ugyanis mindkét alkalomra készül valami különlegesség, ráadásul most kaptunk egy kis ízelítőt is.
A Halloween Special pont egy Kieran Culkinnel lesz érdekesebb, mint eddig, azonban ez nem minden, ugyanis a történet szerint Stewie és Brian ezúttal a pokolba látogatnak majd.
Az ördöggel való találkozás azonban teljesen más irányt vesz, amikor a pokol ura egy heves vita után úgy dönt, hogy a két jómadárra hagyja a tüzes birodalom vezetését. Stewie és Brian ezt követően fenekestül felforgatják az alvilág minden zegét-zugát, lassan ráeszmélve, hogy nem is olyan könnyű feladat a pokol urának lenni.
Az előzetesben szerepel még Peter és baráti társasága is, viszont eddig úgy tűnik, hogy ez egy Lois-, Meg- és Chris-mentes kaland lesz.
A Family Guy Halloween Special október 5-én lesz elérhető a Disney+ kínálatában.
