Hirdetés

Elképesztő számokat produkált a Vaják második évada

|

A megtekintésekből is világosan látszik, hogy nagyon sokan várták már Geralt és Ciri új kalandjait.

Hirdetés

Miután két teljes évet kellett várnunk arra, hogy folytatódjon a Netflixen a Vaják sorozat, alaposan rá is kattantunk az új epizódokra. Természetesen az új részekről kritikát is készítettünk nektek, amit ide kattintva olvashattok el.

Ugyan a sorozat nem feltétlenül ragaszkodott ahhoz, hogy hűen visszaadja a könyvek történéseit, akik nem olvasták az eredeti műveket, így is nagyon elégedettek lehetnek a látottakkal.

Hirdetés

A Variety számolt be róla, hogy a Trónok harca igencsak megosztó lezárása után jelentősen visszaesett a fantasy világok utáni érdeklődés a nézők részéről, ezt azonban a Netflix Vaják sorozata gyönyörűen az előnyére fordította.

Szintén ők írták meg azt is, hogy a Henry Cavill (Ríviai Geralt) és Freya Allan (Ciri) nevével fémjelzett sorozat második évadját a debütálásának hetében több mint 2 milliárd percet nézték a Netflix előfizetői. Ennek fényében talán nem is olyan meglepő, hogy a Netflix leszerződött a harmadik évadra is, a stáb pedig nemsokára bele is kezdhet a munkálatokba.

Ezen kívül persze akadnak még bőven Vaják tartalmak az érdeklődőknek. A teljesség igénye nélkül jön például a Blood Origin című spin-off és a Netflixen már elérhető a Nightmare of the Wolf címe animációs film is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)