A Paramount Skydance és az amerikai főügyészség között megszületett a megállapodás az antitrösztper lezárásról, amelynek tárgya az volt, ezzel elhárult az utolsó jelentős jogi akadály az elől, hogy a Paramount mintegy 111 milliárd dollárért felvásárolja a Warner Bros. Discovery-t. A keresetet Kalifornia és további 11 állam indította, miután aggályosnak vélték az ügyletet, mert vélekedésük szerint ez kevesebb tartalomhoz, megszűnő munkahelyekhez és a mozihálózatok kiszolgáltatottságához vezetett volna. A szeptember 21-én létrejött egyezség értelmében a pert viszont megszüntetik, így a Paramount szerint a tranzakció immár rendelkezik a szükséges jogi jóváhagyásokkal.
A megállapodásnak több feltétele is van:
- A Paramount garantálja, hogy vállalati központja továbbra is Los Angelesben marad, a következő években minimum 1,5 milliárd dollárt fektet be tartalmak gyártásába, ezzel is megőrizve több tízezer munkahelyet;
- A stúdió garantálja, hogy évente legalább 30 filmet küld mozikba, méghozzá egy 45 napos mozis ablak kíséretében;
- A Warner Bros. és a Paramount jó darabig külön márkaként működik tovább, ezzel garantálják, hogy elkerülik az azonnali stúdióbezárásokat.
David Ellison, a Paramount vezérigazgatója a megállapodás bejelentése után azt mondta, hogy a tranzakció akár két héten belül lezárulhat. A gyors lezárás pénzügyileg is fontos a Paramount számára, mivel az ügylet elhúzódása miatt napi 7 millió dolláros úgynevezett "ticking fee" terheli a vállalatot. Ellison szerint az egyezség jelentős mérföldkő a Paramount és a teljes szórakoztatóipar számára.
Ha az akvizíció a tervek szerint lezárul, a Paramount olyan hatalmas médiaportfóliót szerez, amelybe innentől kezdve a Warner Bros. Discoevry minden érdekeltsége (a stúdió, a Discovery, az HBO Max, a CNN és így tovább) beletartozik majd.
A mostani megállapodással tehát a több mint 100 milliárd dolláros ügylet már a célegyenesbe ért: a jogi akadály elhárult, és a Paramount vezetése szerint már csak körülbelül két hét választja el a feleket a tranzakció lezárásától.