A mindössze 20 éves Sophie Rain hatalmas meglepetést okozott MrBeast jótékonysági élő adásában, amikor bejelentette: egymillió dollárt adományoz a #TeamWater kezdeményezés számára. A világ legnépszerűbb YouTubere, MrBeast - valódi nevén Jimmy Donaldson - Mark Rober alkotótársával együtt indította útjára az akciót, amelynek célja 40 millió dollár összegyűjtése augusztus folyamán, hogy tiszta ivóvízhez juttassanak embereket szerte a világon.
Rain élőben kapcsolódott be a Kick platformon futó adásba, ahol MrBeast mellett Adin Ross és xQc is műsorvezetőként szerepelt. A fiatal tartalomgyártó elmondta, régóta kereste a megfelelő alkalmat, hogy nagyobb összeggel támogasson egy jótékonysági ügyet, és most elérkezettnek látta a pillanatot. MrBeast szóhoz sem jutott, amikor Rain közölte az egymillió dolláros felajánlását, és többször is rákérdezett, hogy biztosan komolyan gondolja-e.
Az akció sikerét jelzi, hogy a csütörtökön indított stream péntekre már elérte a 12 millió dolláros célt, ami MrBeast szerint rekordot jelent az élő adások történetében. A #TeamWater azóta összesen több mint 30 millió dollárnyi támogatást gyűjtött össze tegnappal bezárólag. A legnagyobb adományozók között Rain mellett olyan nevek szerepelnek, mint Ken Griffin, a Citadel vezérigazgatója (2,25 millió dollár), a Kick.com (2 millió dollár) vagy éppen a Shopify vezérigazgatója, Tobias Lütke (1,5 millió dollár).
FULL: Sophie Rain just left Adin Ross, MrBeast, & xQc in shock after donating ,000,000 to MrBeast’s charity live on stream, making her the highest donor out of any creator pic.twitter.com/G2l9CNL1BN
— AdinUpdate (@AdinUpdate) August 15, 2025
Sophie Rain az adományozásról kiadott közleményében hangsúlyozta: a tiszta ivóvízhez való hozzáférést sokan természetesnek veszik, pedig világszerte millióknak okoz mindennapos küzdelmet. Mint mondta, adományával szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy minden támogatás számít, függetlenül annak összegétől. Rain jelenleg Miamiban él, több mint félmillió előfizetője van az OnlyFansen, és több mint 20 millió követővel rendelkezik közösségi platformjain.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.