A magyar filmiparban sokan új kezdetként tekintenek az Orbán-kormány választási veresége utáni időszakra. A Variety hosszú cikkben foglalkozott azzal, hogyan látják a hazai és nemzetközi filmes szereplők a következő éveket, és a megszólalók alapján nem egyszerű kormányváltási eufóriáról van szó, hanem tulajdonképpen arról a reményről, hogy tizenhat év után kiszámíthatóbb, átláthatóbb és szakmailag függetlenebb rendszer jöhet el végre a magyar filmben. A cikk szerint a magyar filmes közegben nagy volt a megkönnyebbülés a választás után. Nemes Jeles László, a Saul fia Oscar-díjas rendezője, aki a cannes-i versenyprogramban szerepel új filmjével, úgy fogalmazott a Varietynek, hogy az ország "felébredt ebből a rémálomból".
Ez mondat jól jelzi azt a hangulatot, amely a cikkben megszólaló filmesek többségéből árad:
a remény valóban nagy, de mindenki tudja, hogy a bizalom és az intézményi működés helyreállítása nem egyik napról a másikra történik meg.
Az első nagy feladat a nemzetközi produkciók számára kulcsfontosságú magyar filmes adókedvezmény stabilizálása lehet. Magyarország évek óta Európa egyik legfontosabb forgatási helyszíne, Budapest pedig a térség egyik legerősebb produkciós központja, de a Variety szerint 2025 második felében érezhető lassulást okozott a bizonytalanság a 30 százalékos visszatérítési rendszer körül. A Nemzeti Filmintézet hivatalos tájékoztatója szerint a magyar rendszer továbbra is 30 százalékos visszatérítést kínál a Magyarországon elköltött közvetlen filmgyártási költségek után, és az Európai Bizottság által jóváhagyott új hatéves program 2030 végéig biztosítja a konstrukciót.
A cseppet sem jelentéktelen gond viszont az, hogy egy tavaly júniusi rendelet alapján az Orbán-kormány 407 milliárd forintban maximálta a Magyarországon forgatott filmek összgyártási költségeit, amire igénybe vehető a 30 százalékos adó-visszatérítés.
Az összeg gyakorlatilag azonnal kimerült a korábban bejegyzett produkciókkal, így azóta egyetlen új film vagy sorozat sem tud regisztrálni a rendszerbe. A kérdés tehát nem az, hogy a kedvezmény papíron létezik-e, hanem az, hogy a produkciók mennyire érzik kiszámíthatónak a rendszert. Adam Goodman, a Mid Atlantic Films vezetője a Varietynek arról beszélt, hogy az új kormány egyik első dolga a stabilitás biztosítása kell legyen, mert a nemzetközi partnereknek bizalomra van szükségük ahhoz, hogy továbbra is Magyarországra hozzák a nagy munkákat. Ez az iparágnak nem presztízskérdés, hanem megélhetési és versenyképességi ügy.
A változás másik fontos pontja a Nemzeti Filmintézet lehet. A magyar filmesek egy része évek óta azt kifogásolta, hogy az állami támogatási rendszer túlzottan központosított, politikailag terhelt és nem adott elég teret a kritikus, független vagy fiatal alkotói hangoknak. A Filmreform2026 kezdeményezés májusban bemutatott fehér könyve éppen ezért átláthatóbb, politikailag függetlenebb és szakmai alapon működő filmfinanszírozási rendszert sürget, új filmtörvénnyel, intézményi reformokkal és többcsatornás támogatási modellel. A kezdeményezés bemutatóján Nagy Ervin, a Tisza-kormány kultupolitikai vezetője azt ígérte, hogy politikailag független, szakmai alapon működő támogatási rendszert hoznának létre, stabilizálnák a 30 százalékos adókedvezményt, depolitizálnák és átalakítanák az NFI-t, valamint nyílt szakmai pályázatokon választanák ki a vezető pozíciók betöltőit.
A Variety cikke közben arra is rámutat, hogy a magyar film nem a nulláról indul újra. Az elmúlt években a politikai és finanszírozási korlátok ellenére is születtek fontos alkotások, elég Hajdu Szabolcs, Reisz Gábor, Kis Hajni vagy más fiatalabb rendezők munkáira gondolni. A probléma inkább az volt, hogy sok tehetség nem kapott valódi lehetőséget, miközben az állami rendszer látványosan nagy pénzeket mozgatott történelmi eposzokra, nemzeti pátoszra épülő életrajzi filmekre és olyan produkciókra, amelyek közül több a mozikban sem igazolta a ráfordított összegeket - meg úgy egyébként sehol sem.
Közben a közönség már elég aktívan jelezte, hogy nem feltétlenül a zászlólengetős történelmi filmekre vágyik. A Variety is kiemeli, hogy a nézők az utóbbi időben szívesebben fordultak könnyedebb, közönségbarát magyar filmek felé, például a Hogyan tudnék élni nélküled? sikeréhez hasonló produkciók irányába. Ez nem azt jelenti, hogy a magyar filmnek csak vígjátékokat kellene gyártania (elég csak az Itt érzem magam otthon sikerére gondolni), hanem azt, hogy a piac és a közönség is sokkal változatosabb annál, mint amit az elmúlt évek állami filmkultúrája sokszor sugallt.
A következő korszak egyik nagy kérdése az lesz, hogy a magyar filmipar képes-e egyszerre megtartani a nemzetközi bérmunka erejét és újra erős saját alkotói közeget építeni. Budapest továbbra is vonzó helyszín a nagy külföldi produkcióknak, a szakemberek tapasztaltak, a stúdiók és a gyártási háttér erősek. De ettől még nem lesz automatikusan egészséges a magyar filmkultúra, ha közben a hazai alkotók támogatási rendszere nem átlátható, nem sokszínű és nem szakmai bizalomra épül.
A Variety cikkének végén megszólaló Petrányi Viktória producer (aki olyan filmeken dolgozott, mint a Fehér isten, a Fekete pont, vagy A brutalista) találóan fogalmaz:
"a magyar filmiparnak most az elveszített értékeket kell újraépítenie, de a tizenhat év nem pótolható gyorsan".
És talán épp ez a legfontosabb mondat az egész történetben. A kormányváltás önmagában nem oldja meg a magyar film gondjait, de megnyithatja az utat egy olyan rendszer felé, amelyben nem a politikai lojalitás, hanem a tehetség, a szakmai minőség és a közönséghez való valódi kapcsolódás dönt. Ez lenne az a bizonyos új nap, amelyről most Cannes-ban és Budapesten is sokan beszélnek.
