Hirdetés

Egy rekordott már most megdöntött A galaxis őrzői harmadik része

|

Pedig a forgatás még be sem fejeződött.

Hirdetés

Hatalmas várakozás övezi James Gunn harmadik A galaxis őrzői filmjét, hiszen köztudott, hogy ebben láthatjuk majd utoljára együtt kedvenc Őrzőinket ebben a felállásban. A premier sajnos még több mint egy évre van, de a produkció forgatása jelenleg is gőzerővel zajlik, amelynek máris sikerült megdöntenie egy rekordot.

Hirdetés

Erről maga Gunn számolt be nemrég saját Twitter-profilján, amikor egy bejegyzésben elárulta, hogy a film túlszárnyalta a Jim Carrey főszereplésével 2000-ben bemutatott karácsonyi vígjáték, A Grincs általt felállított rekordot a "legtöbb felhasznált sminkeszköz egy forgatás során" kategóriában.

Épp most hallottam a @LegacyEffects sminkeseitől, hogy tegnap a #GotGVol3 hivatalosan is megdöntötte a világrekordot a "legtöbb sminkes eszköz, amit egyetlen produkcióban használtak" kategóriában (megelőzve ezzel A Grincset). Gratulálok, srácok! Köszönjük, hogy életben tartjátok a praktikus effekteket!

A galaxis őrzői 3. része jelen állás szerint 2023. május 5-én debütál a mozikban, melyben feltűnik Chris Pratt, Zoe Saldana, Dave Bautista, Bradley Cooper, Vin Diesel, Sean Gunn, Karen Gillan, Pom Klementieff, Sylvester Stallone és Will Poulter, mint Adam Warlock.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)