Hirdetés

Dwayne Johnson szerint elkerülhetetlen, hogy Black Adam összecsapjon Supermannel

|

A színész korábban már kifejtette, hogy ki kerülne ki győztesen a gigászok harcából.

Hirdetés

A Black Adam egyike 2022 legjobban várt filmjeinek, köszönhetően annak, hogy a Warner Bros. a lehető legtökéletesebb színészt castingolta a címszerepre: Dwayne "The Rock" Johnsont, akiről ránézésre is elhisszük, hogy egy istenverő antihős, még jelmezbe sem kell bújnia hozzá. A DC Fandome-on pedig egy rövid klipnek köszönhetően belenézhettünk a film egyik jelenetébe, ezek után pedig nehéz nem felkiáltójellel bevésni a naptárba a premier napját, 2022. július 29-et. 

A Szikla folyamatosan elmondja, hogy karaktere át fogja alakítani a DCEU hierarchiáját, és bizony Supermant is simán lenyomná, köszönhetően annak, hogy legnagyobb szuperereje a mágia, ami pedig az Acélember legnagyobb gyengesége a kryptonit mellett.

Hirdetés

A világ egyik legnépszerűbb színésze akkor még feltételes módban fogalmazott, nemrég viszont leült beszélgetni a Total Film szerkesztőivel a legújabb magazin kapcsán, aminek ő virít a címlapján, ebben pedig már egy kijelentés is elhangzott.

Johnson felvezetésként elmondta, hogy a film mögött álló csapat pontosan tudta, hogy mihez akarnak kezdeni az antihőssel és azzal is pontosan tisztában voltak, hogy mit nem akarnak megtenni. Úgy hiszi, hogy egyetlen lövésük van a filmeseknek ezeknek a karaktereknek a felépítésével, így figyelembe vették azokat a problémákat, amikkel más DC-filmek találkoztak, és amik joggal tettek boldogtalanná, valamint dühössé sok rajongót - beleértve őt is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Tehát úgy gondolja, hogy tisztelni kell a hagyományokat és a mitológiát, de nem szabad megbilincselni a kreativitást: bármit megtehetnek, ha a közönséget tartják szem előtt. Dwayne Johnson szerint van egy csata, amely egy napon mindenképpen el fog dőlni, az pedig Black Adam és Superman között lesz. Nem tudja, hogy ki lesz az a Superman és ki fogja játszani, de biztos benne, hogy így lesz. 

Tehát már csak az a kérdés, hogy ki veszi magára Superman jelmezét a Black Adam elleni gigászi küzdelemben: Henry Cavill a legkézenfekvőbb megoldás, a rajongók is őt akarják, a színész is kész visszatérni, de a Warner Bros. egyelőre mélyen hallgat. Emellett viszont készül egy reboot is, amiben állítólag egy fekete Supermant láthatunk majd, valamint készül egy minisorozat is Michael B. Jordannel. Szerintetek kinek kéne összecsapnia Black Adammel?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)