Hirdetés

Bródy János elköszön a színpadtól

|

A legendás dalszerző április 11-én lezárja aktív zenei pályáját.

Hirdetés

Bródy János visszavonul a zenei élet aktív részvételétől, és ezt nem sajtóközleményben, hanem élő adásban mondta ki először. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy megérlelődött benne az elhatározás: 2026. április 11-én, a költészet napján befejezettnek tekinti közreműködését a magyar zenei életben. Amikor Rónai Egon rákérdezett, hogy a dátumra tervezett koncertet búcsúkoncertnek szánja-e, Bródy óvatosan, szinte kerülve a nagy szavakat csak annyit mondott, hogy olyasfajta lesz, de ezt az ember nem szívesen jelenti ki egyértelműen.

A beszélgetés során arról is szó esett, hogy Bródy szerint az a korszak, amelyhez ő tartozott, lassan véget ér. Úgy fogalmazott, reméli, a következő nemzedék legalább olyan szerencsés időszakot élhet meg, mint az övé, különösen azért, mert az ő generációja rendkívül hosszú ideig megúszta háború nélkül. A visszavonulás gondolata nem teljesen új, hiszen Bródy már korábban is utalt rá, hogy egyre kevésbé érzi magát alkalmasnak a nagy volumenű fellépésekre, még ha a zenétől teljesen elszakadni nem is szeretne.

Hirdetés

Az elmúlt időszakban sem tűnt el a nyilvánosság elől, hiszen októberben jelent meg Az első 80 év című albuma, amely egyszerre összegzés és személyes számvetés. A lemezhez kapcsolódóan, 80. születésnapja alkalmából 2026. április 11-én nagyszabású arénakoncertet ad, amely így óhatatlanul is pályazáró eseménnyé válik. Egy korábbi interjúban már hangsúlyozta, hogy nem állítja, soha többé nem vesz gitárt a kezébe, de az ilyen léptékű koncerteket már nem szeretné folytatni.

Bródy János saját szavaival élve nincs oka panaszra. Több mint hatvan éve tartó pályafutása alatt számtalan elismerést kapott, miközben a közönség szeretete és érdeklődése tette lehetővé, hogy állami támogatások nélkül is maradandó értékeket hozzon létre egy alapvetően múlékonynak tartott műfajban. Most mégis úgy érzi, sem lelkileg, sem fizikailag nincs már abban az állapotban, amellyel maradéktalanul elégedett lenne, és ez az őszinte belátás ad súlyt és hitelességet a döntésének.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)