December 18-án a manhattani bíróság hattagú esküdtszéke bűnösnek mondta ki Jonathan Majors amerikai színészt, akit volt barátnője, Grace Jabbari bántalmazásával gyanúsítottak. Az ügyészség szerint Majors március 25-én egy kocsiban ülve fejen ütötte Jabbarit, hátracsavarta a nő karját, és közben eltörte az egyik ujját, csak hogy visszaszerezze tőle a telefonját. A tettlegességig fajult veszekedés azért robbant ki, mert a színész mobiljára valaki a következő üzenetet küldte: "Bárcsak megcsókolhatnálak."
A térfigyelő kamerák felvételein a bántalmazást nem lehetett látni, csak annyit, hogy Jabbari megpróbálta elhagyni a járművet, de Majors utánasietett és visszaültette a kocsiba. A védelem narratívája ellenben arra épült, hogy valójában az ex-barátnő volt erőszakos, amit a színész elszakadt kabátja bizonyít, és ezt támasztja alá az is, hogy a később futva üldözte Majorst. Jabbari a tettét azzal magyarázta, hogy ki akarta deríteni, kitől jött az üzenet.
Az incidenst követően a pár külön töltötte az estét és az éjszakát: a színész egy bárban, akkori barátnője pedig egy klubban. Jabbari tanúvallomása szerint három idegentől kért segítséget az utcán, akik meginvitálták egy szórakozóhelyre, amit ő elfogadott. Majors ügyvédje viszont azt állította, hogy a nő ún. bosszúbulit tartott, ügyfele hitelkártyájával vásárolt pezsgőt, és ekkor még tudta használni a veszekedés közben állítólag megsérült kezét. Az ügyvéd szerint a nő akkor okozhatott magának sérülést, amikor az italozás után visszatért a Majorsszel közös lakásukra, ahol még altatót is bevett. A színész itt talált rá másnap reggel eszméletlenül, és rögvest tárcsázta a segélyhívót.
Az esküdtek, ahogy fentebb írtuk, a két felvázolt történet közül a vádét tartották hihetőbbnek, és Majors bűnösségét állapították meg. Ítéletet csak jövőre, február 6-án hoznak majd az ügyében, a színész akár egy évre is rács mögé kerülhet. Ezt azonban a The Hollywood Reporter beszámolója alapján már nem várta meg a Disney alá tartozó Marvel, amint ugyanis kiderült, hogy a bíróság elmarasztalja Majorst, megvált tőle.
Mindez azt jelenti, hogy most Kevin Feige csapatának kerítenie valakit belátható időn belül Kang szerepére, aki majd jól megsanyargatja a hősöket a 2026. május 1-jén érkező Avengers: The Kang Dynasty során. De azt sem zárhatjuk ki, hogy a vészmegoldás egészen máshogy fest, és a Marvel a továbbiakban egyáltalán nem számol Kang karakterével, hanem nekilát felépíteni egy másik főgonoszt, aki a helyébe léphet a tervezett ötödik és hatodik Bosszúállók filmben. A történtek után valószínűleg a fiókban marad Jonathan Majors másik Disney-kötődésű filmje, a hírnévért bármit feláldozó testépítő, Killian Maddox történetét elmesélő dráma.