Hirdetés

Bővített változatot kap, és visszatér a mozikba a Pókember: Nincs hazaút

|

A tavalyi Pókember-film új kiadásában több szerephez jut a Charlie Cox által megformált Daredevil is.

Hirdetés

Hazai pályán és világszerte is elképesztő teljesítményt nyújtott a kasszáknál a tavaly bemutatott Pókember: Nincs hazaút, ami egyértelműen az MCU negyedik fázisának egyik legérdekesebb alkotása lett. Remek húzás volt a készítők részéről, hogy Tom Holland mellett (és remélhetőleg ez már senkinek sem számít spoilernek) a hálószövő két korábbi megformálóját is bepakolták a történetbe, de úgy tűnik, azért maradtak még érdekességek a vágószoba padlóján.

Pontosan ezért döntöttek úgy az illetékesek, hogy érkezik a Nincs hazaút bővített változata, ami a The More Fun Stuff Version nevet viseli, és a tervek szerint szeptember 2-ától kezdve lesz látható az amerikai és kanadai mozikban. Ráadásul nem kell a sötétben tapogatóznunk annak kapcsán, hogy milyen extra jelenetekre számíthatunk, ugyanis kaptunk néhány sokatmondó jelenetcímet.

Hirdetés

A több mint másfél perces, "Happy's Very Good Lawyer" nevű szegmensben például szinte biztosan még többet láthatjuk majd az ügyvédként tevékenykedő Daredevilt, akinek a film első változatában elég kevés szerep jutott. Ezen felül az extrák között van az "Interrogation Scene Extended", a "Peter Day At Midtown High", az "Undercroft Montage", valamint a "The Spideys Hang Out". Ez utóbbiból arra lehet következtetni, hogy még több közös jelenete lesz a három Pókembernek.

A Marvel tájékoztatása szerint a bővített verzió 15 percnyi új jelenetet tartalmaz, ezzel pedig a Nincs hazaút játékideje eléri a 163 percet. Az új kiadás más országokban is látható lesz (a pontos listát még nem jelentették be), így remélhetőleg Magyarországra is ellátogat majd.

Magáról a filmről mi egyébként anno így vélekedtünk:

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)