Spiral City hősei legyőzték Anti-Istent, megmentették a várost, majd nyomtalanul eltűntek. Jeff Lemire és Dean Ormston Black Hammerének kezdetén már tíz éve egy eldugott farmon élnek, ahonnan képtelenek hazajutni. A környékbeliek előtt hétköznapi embereknek adják ki magukat, miközben egyre nehezebben viselik a bezártságot és egymás társaságát. A világ megmentéséhez képest nyilván szerény feladatnak tűnhet együtt megöregedni vidéken, nekik azonban ebbe is beletörik a bicskájuk.
Ráadásul jó okuk van félni egy újabb szökési kísérlettől. A címadó Black Hammer ugyanis már nincs közöttük. Meghalt, amikor megpróbálta átlépni a Rockwoodot körülvevő határt. Társai azóta sem találták meg a módját, hogyan kerülhetnék el ugyanezt a sorsot, bár nem mindenki adta fel a próbálkozást. Weird ezredes robottársa, Talky-Walky például szondákat épít, hogy kiderítse, hol vannak, és hogyan juthatnának haza. Miközben a többiek egy része igyekszik berendezkedni a vidéki életre, ő továbbra is a kiutat keresi.
A képregényben Lemire remekül használja ki ezt az alaphelyzetet, mert a kényszerű együttélésből hamar kiderül, mennyire különbözően próbálják feldolgozni a történteket a szereplők. Az öregedő Abraham Slam igyekszik berendezkedni a csendesebb életre, Golden Gail viszont minden porcikájával tiltakozik ellene. Neki különösen nehéz beletörődnie a sorsába, hiszen felnőtt nőként egy kislány testébe zárva kell élnie. A káromkodó, dühös gyerek látványa eleinte vicces, de a múltját megismerve egyre kevésbé tudunk nevetni rajta.
A Marsról érkezett Barbalien magányát tovább mélyíti, hogy a saját identitásával is küzd, míg Weird ezredes már az időt is másként érzékeli, mint a társai. A rémmesékbe illő Madame Dragonfly közben láthatóan többet tud a farm titkáról, mint amennyit hajlandó elárulni. Ez a társaság aligha választotta volna egymást egy békés nyugdíjasotthon lakótársául, most mégis kénytelenek valahogyan családként működni. A sértődések, a ki nem mondott sérelmek és a hiányzó szeretteik emléke pedig legalább annyira megnehezítik az életüket, mint az, hogy nem tudnak elmenni.
A műfaj ismerői hamar felfedezhetik a klasszikus előképeket. Golden Gail Shazamot idézi, Barbalienben a Marsbéli Vadászra ismerhetünk, Weird ezredes mögött pedig Adam Strange alakja sejlik fel. Lemire érezhető szeretettel nyúl ezekhez a figurákhoz, és sorra megmutatja, milyen kiszolgáltatottá válhatnak a képességeik ellenére is. Az utalások felismerése ad némi pluszt az olvasáshoz, a szereplők megértéséhez azonban bőven elég annyit tudni, amit maga a képregény elmesél róluk.
Ebben az első kötet visszatekintéseinek is nagy szerepük van. Miközben a jelenben követjük a farm lakóinak mindennapjait, fokozatosan megismerjük a korábbi életüket, így a viselkedésük is egyre érthetőbbé válik. Ami eleinte puszta mogorvaságnak vagy önzésnek tűnik, arról gyakran kiderül, hogy régi veszteség áll mögötte. A történet ráérősen halad, de ezt az időt többnyire jól használja fel, mire igazán elmélyül a farm körüli rejtély, már annak is súlya van, hogy egy-egy szereplő mit remél a szabadulástól.
A megszokott rendet végül Black Hammer lánya, Lucy Weber borítja fel, aki nem fogadta el, hogy az apja a többi hőssel együtt odaveszett Spiral City megmentésekor. Az azóta felnőtt, újságíróként dolgozó lány eljut a farmra, ahol új lendülettel kezd kutatni a történtek után. Kérdez, figyel, és olyan furcsaságokat is észrevesz Rockwoodban, amelyek fölött a többiek már elsiklottak. Érkezése egyszerre ad reményt a szabadulásra és hoz felszínre fájdalmas emlékeket, hiszen ő az apját keresi, a társaság viszont éppen az ő halálának terhét cipeli. Lucy révén ráadásul azt is közelebbről látjuk, mit jelentett a hősök eltűnése azoknak, akik odahaza várták őket.
A második kötetben aztán felgyorsulnak az események. Egyre többet tudunk meg a fogság természetéről és a háttérben működő erőkről, miközben a történet jóval messzebbre merészkedik a farm határainál. Lemire a kozmikus kitérők során sem feledkezik meg a szereplőkről, a szabadulás reménye újabb döntések elé állítja őket, és hamar kiderül, hogy a kijutásnak is megvan a maga ára. A történet így kétfelé ágazik, Lucy egyre bizarrabb kalandokba keveredik, társai pedig a jól ismert környezetükben próbálják megtalálni azokat a válaszokat, amelyek tíz éve elkerülték őket.
Ezzel együtt a második kötet valamivel egyenetlenebb. Ahogy Lemire egyre többet mutat meg a világából, néhol a magyarázatok is feltorlódnak, és lelassítják az eseményeket. A sok képregényes utalás között is akad olyan, amely inkább a műfaj régi olvasóinak érdekes. A személyes dráma és a nagyszabású kaland arányát tehát nem mindig sikerül eltalálni, bár a szereplők iránti érdeklődés ezeken a döccenőkön is átsegít.
Dean Ormston rajzai sokat tesznek azért, hogy ennyire közel kerüljünk ehhez a megkeseredett társasághoz. A szereplők arcán és testtartásán is látszik a fáradtság, a vidéki környezet pedig egyszerre otthonos és nyomasztó. Könnyű elhinni, hogy ezeken a helyeken tíz év alatt a legelszántabb hős is belefásulna a várakozásba. A régi kalandokat felidéző jelenetek mellett különösen feltűnő, mennyire beszűkült az életük. Dave Stewart visszafogott színei tovább erősítik ezt a hangulatot, míg a fantasztikusabb részekben jóval élénkebb képekkel dolgozik.
A Szukits két nagy alakú, keménytáblás, vászonkötéses kiadványa a rajzoknak is jót tesz, a védőborító, a vastag papír és az extrák pedig igényes gyűjtői kiadássá állnak össze. Az első kötet a Black Hammer 1-13. számait és a Giant Sized Annualt tartalmazza, a második az Age of Doom tizenkét füzetét, a Cthu-Louise történetét és további kiegészítő anyagokat gyűjti össze. A két könyvvel tehát végigolvasható az első nagy történetív, és bár a harmadik és negyedik kötet tovább bővíti ezt a világot, itt is kerek élményt kapunk.
A Black Hammerben számomra az volt messze a legjobb, ahogyan a képregény a szereplők dühét, önzését és esendőségét is érthetővé teszi. Mire a rejtély végére érünk, már bőven van okunk drukkolni nekik, még akkor is, ha néha mi sem bírnánk ki velük egy délutánt. Lemire és Ormston pedig eléri, hogy egy szuperhősképregényben annak is komoly jelentősége legyen, sikerül-e valakinek végre elviselhető hétköznapokat teremtenie magának.
