Ali G még vissza sem ért a mozikba, de borítékolható volt, hogy lesznek, akiknél a karakter gondolata is kiveri majd a biztosítékot. Az új film, az Ali G: Who Iz I? előzetese után bojkottfelhívás indult, a Deadline-nak pedig
több fekete brit humorista is arról beszélt, hogy szerintük a figura káros sztereotípiákat erősít. Úgy látják, mára elhomályosult az eredeti szatirikus célpont, a fekete utcai kultúrát utánzó férfiak kifigurázása.
Gina Yashere, a Bob Hearts Abishola társalkotója szerint ez valójában nem is a fehér közönségre nézve sértő.
"Nem a fehér embereket veszi célba. Akik ezt a figurát nézik, azért fognak nevetni, mert a fekete emberek karikatúrája"
A film egyik forgatókönyvírója, Colton Dunn egészen másként látja a helyzetet. Dunn egyike a produkción dolgozó három fekete írónak, és szerinte Cohen továbbra is a karakter eredeti rendeltetéséhez ragaszkodik.
"Az én nézőpontomból Ali G nem rasszista karakter. Ali G a rasszisták leleplezésének eszköze" - mondta a fekete író.
Dunn azt is elmondta, hogy nem vállalta volna a munkát, ha rasszistának tartaná Cohent, de nem tudja, hogy a brit kollégái hogyan gondolkodnak ebben a témában
"Nem tudom, milyen tapasztalataik vannak a fekete előadóknak Nagy-Britanniában. Nem fogok helyettük beszélni, és tiszteletben tartom a tapasztalataikat, de a sajátjaimat is tiszteletben tartom."
Dunn szerint az új film a bevándorlással és a cancel culture jelenségével is foglalkozik majd, szóval valószínűleg mindenkinek jut majd egy pofon, aki arra jár.
Az Ali G: Who Iz I? október 23-án érkezik a brit mozikba, a magyar premierről egyelőre nem tudunk pontosat.
Forrás: Deadline