Akik arra gondoltak Henry Cavill távozásával és Liam Hemsworth érkezésével, hogy a Vaják sorozat napjai meg vannak számlálva, azok jól kalkuláltak: a Netflix nemrég bejelentette, hogy az ötödik évaddal véget ér a széria, vagyis két szezonon keresztül nézhetjük majd Chris Hemsworth öccsét Ríviai Geraltként. A rajongók érthető módon fel voltak háborodva Cavill lecserélésén, és az indulatok azóta sem szelídültek, amin a bizonytalanság sem sokat segít, hiszen bár egyszerre forog a negyedik és ötödik évad, a vállalat továbbra sem mutatta meg, hogyan fest Hemsworth a Fehér Farkasként.
Geralton kívül viszont minden más karaktert ugyanaz fogja játszani, aki eddig, beleértve a széria főszereplőjévé előlépett Cirit alakító Freya Allant is, aki most éppen új filmjét, A majmok bolygója: A birodalmat népszerűsíti, de közben elmondta a véleményét Hemsworth castingjáról is.
Allan a Collidernek adott interjújában beszélt róla, hogy sajnálja Liam Hemsworthöt, mivel a helyzete nem éppen ideális, a Vaják rajongótábora pedig eléggé ellenséges tud lenni:
"Nem akarok a nevében beszélni, de az alapján, amit tudok, úgy érzem, hogy tényleg meg akarja próbálni szívvel hozni [a szerepet]. Sokat edzett miatta és izgatottan várom, hogy mire jut. Ő egy nagyon kedves srác, remélem, hogy az emberek adnak neki egy esélyt."
Miközben arra várunk, hogy Hemsworth megmutassa magát Geraltként (a fizikumát már felfedte), a Netflix az elmúlt hetekben bejelentett több színészt is a produkcióhoz, akik közül egyesek legalább annyira kivágták a biztosítékot a rajongóknál, mint Liam: azzal például nem voltak kibékülve, hogy Laurence Fishburne játssza a The Witcher 3: Wild Huntból is ismert Regist, a vámpírt, de Danny Woodburnt se tudta mindenki elképzelni Zoltan Chivayként.
Ti adni fogtok egy esélyt Liam Hemsworth Ríviai Geraltjának?
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.