Bár a koronavírus-járvány megakasztotta a lendületét, az azt megelőző években a Disney bátran alapozhatott arra, hogy szinte mindegy, melyik klasszikus rajfilmjét dolgozza át élőszereplős produkcióra, garantáltan meglesz az egymilliárd dollár körüli, vagy akár azt meghaladó bevétel. Éppen ezért a Mulan és a Pinokkió kudarca, A kis hableány várakozáson aluli teljesítménye sem szegte kedvét a szórakoztatóipari óriásnak, amely tíz hivatalosan is megerősített adaptáción dolgozik, és még jó néhány továbbit fontolgat.
Ezek közül elsőként várhatóan a Hófehérke kerül majd a mozikba, amelyben Rachel Zegler játssza a főhősnőt, Gal Gadot lesz a gonosz királynő, míg a vadász szerepében Ansu Kabia bizonyíthat. A Mark Webb rendezte produkciónak nem túl jó a sajtója: sokan kritizálták a castingot Zegler kolumbiai származása miatt, de azért is, mert a törpéket nem igazi törpék alakítják. A legnagyobb visszhangot azonban a történeten ejtett módosítások és a főszereplő ennek farvizén elhangzott, megosztó nyilatkozatai keltették. Mindennek tükrében nem meglepő, hogy készül egy ellen-Hófehérke is azoknak a nézőknek, akik az 1937-es rajzfilmtől jóval kevésbé elütő feldolgozást keresnek.
Ráadásul úgy alakult, hogy az utóbbi hamarabb kerülhet a közönség elé, mivel a Disney bejelentette, hogy a Hófehérke 2024. március 22-ére kitűzött premierjét 2025. március 21-ére halasztotta. Szintén későbbi időpontot keresett a stúdió a Pixar animációs filmje, az Elio számára, amely 2024. március 1-jéről 2025. június 13-ára csúszott. Egy harmadik, cím nélküli produkciót pedig 2024. február 14-e helyett 2025 április 5-én mutatnak be.
Az iménti átrendeződéssel párhuzamosan a Disney és a Pixar egy-egy alkotása kikerült a filmes naptárból. Ezek eredetileg 2025. március 21-én, illetve 2025. június 13-án debütáltak volna. De nem láthatják egyelőre a nézők a Magazine Dreams című drámát sem, amelyet a Disney alá tartozó Searchlight Pictures forgalmazna, és eredetileg december 8-án került volna sor a premierre. Jonathan Majors ebben egy feltörekvő testépítőt alakít, aki mindent hajlandó kockára tenni a hírnévért és sikerért, beleértve a saját egészségét is. A Sundance filmfesztiválon kiváló kiváló kritikákat kapott, de a Disney láthatóan nem akar kockáztatni, és inkább megvárná, hogy milyen ítélet születik Majors bántalmazási ügyében, amelynek első tárgyalási napját november 29-ére tűzték ki.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.