A Csillagok háborúja sztárja, mindenki kedvenc Jokere és a leghátborzongatóbb kacaj tulajdonosa, Mark Hamill 75 éves lett, ezért gondoltuk, összegyűjtünk a karrierjéből pár érdekességet, amelyeket valószínűleg nem tudtatok még a sztárról.
Elhalasztott szerepek, egy meglepően emberi találkozás, valamint egy igen széles érdeklődési kör: jöjjön hát tíz érdekes pillanat Mark Hamill életéből!
1. Állítólag felajánlották neki John McClane szerepét, mint mindenkinek
A színész karrierje A Jedi visszatér után jelentősen megváltozott, miután mindenáron szerette volna megmutatni a világnak, hogy sokkal több, mint Luke Skywalker. Hamill eleinte kisebb szerepekkel próbálkozott olyan sorozatokban, mint az Elképesztő történetek vagy az Alfred Hitchcock bemutatja, de mielőtt hollywoodi pletykák szerint megkapta az ominózus ajánlatot, hogy játssza el John McClane szerepét.
A probléma csak az volt, hogy ezt az ajánlatot nagyjából mindenki más is megkapta, hála a Die Hard borzasztóan körülményes forgatásának.
Történt ugyanis, hogy John McTiernan klasszikusának alapját egy olyan regény szolgáltatta, amelynek előző részét a Frank Sinatra főszereplésével készült A detektív már korábban adaptálta. Sinatra akkortájt sikeresen rávette a stúdiót, hogy bármely folytatás esetén egy esetleges főszerepet először őt illetné, viszont a Die Hard forgatásának idején a sztár már 71 éves volt, így értelemszerűen nem élt a lehetőséggel.
A stúdió pánikolni kezdett, így nagyjából mindenki számára kiküldték az ajánlatot, többek között olyan sztároknak, mint Harrison Ford, Clint Eastwood, Sylvester Stallone és még sorolhatnánk. A felkérést állítólag Mark Hamill is megkapta, de a sztár nem élt vele.
2. Egy másik sci-fi franchise is köthető a nevéhez, amely merőben eltér a Star Warstól
Ha Mark Hamill nevére gondolunk, valószínűleg nem az 1991-es Guyver, a szuperhős lesz az első film, amire emlékezni fogunk a színész repertoárjából, viszont pontosan ez volt az egyik azon projektek közül, amelyekkel a sztár szeretett volna kitűnni Luke Skywalker árnyékából.
Hamill egyebek mellett azért is vállalta a vérgőzös, rendkívül erőszakos alkotás főszerepét, ugyanis jómaga imádja a képregényeket, a mangákat és az animéket, így úgy gondolta, hogy kipróbálja magát ebben is. A Guyver története egy idegen eszköz körül zajlik, amelynek tulajdonosa képes kiborg szuperhőssé változva lekaszabolni bármit, ami az útjába kerül. A különböző groteszk lények és a 80-as években ragadt történet ellenére a film trükkjei meglehetősen mutatósra sikerültek, ráadásul annak ellenére, hogy Hamill nem főszerepet játszott a produkcióban, mégis a nevével sikerült eladni azt többeknek, így szép pénzt is hozott a kasszáknál. Nálunk is kisebbfajta kultusz övezi a VHS-es időkből.
Az 1994-es folytatásra viszont a sztár már nem tért vissza, de a franchise indulása mégis az ő nevéhez köthető, a csalóka poszter miatt sokak emlékezetében pedig Hamill a történet főszereplőjeként él.
3. Feleségével egy fogászati rendelőben ismerkedett meg, és azóta is boldog házasságban élnek
A sztár Hollywood egyik nyugati részén található fogorvosi rendelőben várakozva ismerte meg feleségét, Marilou Yorkot, akivel 1978 óta boldog házasságban élnek.
Hamill rendszeresen járt rutinvizsgálatra a fogait illetően, ahol York történetesen dentálhigiénikusként dolgozott. Később aztán szóba elegyedtek, és hamar sikerült egy randit is összehozni, ahol Woody Allen klasszikusát, az Annie Hallt nézték meg közösen, a többi pedig már történelem.
4. 2004-ben forgatott egy filmet az amerikai képregénykultúráról, amiben még Stan Lee is szerepelt
Hamill imádja a képregényeket, amelyek iránti rajongását sokszor hangoztatja is. Olyannyira oda van értük, hogy a sztár 2004-ben leforgatott egy általa írt és rendezett filmet, amelyben görbe tükröt állít az akkori képregénykultúra és piac elé egyaránt.
A Comic Book: The Movie ráadásul olyan nevekkel várta a nézőket, mint Stan Lee, Kevin Smith, Bruce Campbell vagy maga Mark Hamill, aki egy olyan karaktert játszik, akit a színész saját tapasztalatai ihlettek. A sztár ugyanis a Csillagok háborúja előtt is hatalmas kockának számított, aki folyamatosan képregényes eseményeken bukkant fel, a hosszú évek alatt pedig rengeteg élménnyel gazdagodott.
A filmje lényegében a képregényhősök arany korszakának megalázásáról szól, amit az akkortájt fellendülő adaptációk iránti frusztráltsága miatt készített el. Hamill úgy látta, a nagy stúdiók a klasszikus karakterekben csak merchet, eladható kabalákat és csecsebecséket látnak, miközben azok szellemisége, üzenete és fontossága teljességgel elvész. Hogy minél hűbb legyen az élmény, a filmet a 2002-es San Diego-i Comic-Con alatt forgatták le, így a kis büdzsé ellenére is olyan színészeket tudtak megszólaltatni a produkcióban, mint Billy West, Tom Kenny vagy Tara Strong.
5. Joker mellett egy másik ikonikus DC-s főgonosz szerepét is eljátszotta
Azt gondolnánk, hogy Batman legendás riválisát, Jokert eljátszani a legnagyobb megtiszteltetés egy képregényrajongó számára, azonban a színész nem akart megállni a bűn bohóchercegénél, és az 1990-es The Flash, valamint a 2014-es The Flash - A villám során egy másik DC-s főgonosz szerepében is felbukkant.
A Trickster nevet az évek során három különböző karakter is használta már a képregények lapjain, ezek közül pedig kettő Barry Allen esküdt ellenségévé is vált. Hamill egy bizonyos James Jesse bőrébe bújva keltette életre a figurát, alakítása pedig olyan jóra sikerült, hogy a karakter egybeforrt a színésszel, így más nem is nagyon jöhetett szóba, amikor ismét meg kellett szólaltatni a figurát különböző animációs sorozatokban és filmekben.
6. Bevállalt egy teljesen random filmet, amely kis híján kicsinálta a karrierjét
Hamill egy időben annyira kétségbe volt esve, hogy bármit elvállalt, csak ne kelljen a Csillagok háborújára gondolnia, így végül 1989-ben úgy döntött, itt az ideje nagyot dobbantani. Elvállalta ugyanis a Slipstream, avagy A pusztító szél lovasai című posztapokaliptikus sci-fi főszerepét, amelyben egy kegyetlen fejvadászt játszott. Minden adott is volt a kasszasikerhez, így úgy tűnt, hogy Hamill karrierje végre új irányt vesz.
A filmet a Tron rendezője, Steven Lisberger készítette, valamint az a Gary Kurtz felelt a produceri munkálatokért, aki a Csillagok háborúja mögött is állt. Mindenki sikerre számított, viszont a film akkora bukásnak bizonyult, hogy az szinte minden közreműködő karrierjét kinyírta, beleértve a rendezőt és majdnem a producert is, aki csődközeli állapotba került miatta.
A legendás színész ráadásul pont azért döntött úgy, hogy elvállalja a szerepet, hogy végre kitűnjön, erre a vágás során főképp Bill Paxton kapta a főszerepet, míg Hamill teljesen a háttérbe szorult.
7. Középiskolás tanulmányait Japánban végezte
Hamill édesapja tengerészgyalogosként szolgált, melynek okán a fiatal tehetség kénytelen volt vele tartani, amikor apját a kötelesség Japánba szólította. A Yokohama mellett található, amerikai gyermekek számára fenntartott Nile C. Kinnickbe járt, ahol az iskolai diákönkormányzat elnöke is lett.
Az évek alatt ráadásul japánul is megtanult, viszont tudása mára sajnos megkopott.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
8. Majdnem ő kapta Mozart szerepét a Miloš Forman-féle Amadeusban
A sztár hatalmas sikereket ért el az Amadeus Broadway-változatában, amelyben nem mást, mint Mozartot alakította. Amikor kiderült, hogy Miloš Forman rendezésében film is készül a darabból, Hamill egyértelmű választásnak tűnt sokak számára a szerepre, viszont a rendező elutasította a színészt. Az ok nagyon egyszerű volt, ugyanis a rendező elmondása szerint akármennyire is lelkes volt Hamill, nem látott benne mást, csak Luke Skywalkert, így szerinte a nézők sem vették volna őt komolyan.
A szerepet így végül Tom Hulce-hoz vándorolt, aki egészen az Osca jelölésig menetelt az alakításával.
9. Gyerekkorában grafikus vagy karikaturista szeretett volna lenni
Hamikk szenvedélye nem csupán a képregények olvasásában merült ki, maga is nagyra törő álmokat dédelgetett a rajzolással kapcsolatban: grafikus vagy karikaturista karrierről álmodozott. Ezt az álmát azonban több dolog is akadályozta, elsősorban azért, mert a színész úgy érezte, hogy nincs meg az a kézügyessége, amely a szakmához kellene, így végül a színészet mellett tette le a voksot.
Kedvenc alkotói között olyan nevek szerepeltek, mint Jack Kirby vagy Charles M. Schulz, akinek Snoopyt köszönhetjük. Hamill, bár később a Dark Horse Comics segítségével kiadott egy saját képregényt is, komolyabban azóta sem foglalkozott a témával.
10. Kirúgták egy étteremből, mert bohócot imitálva beszélt a vendégekkel
Hamill a kezdet kezdetén, mint sokan mások, egy gyorsétteremben dolgozott, ahol a napok rettenetesen unalmasan teltek. Főképp a konyhában tevékenykedett különböző italokat és szendvicseket készítve, de elmondása szerint mindig is szeretett volna a vendégekkel beszélni, legalább pár szót.
Később lehetőséget kapott erre, de amint odaengedték, az akkor még fiatal sztár a Jack in the Box étteremlánc kabalájának hangján vette fel a rendeléseket. A menedzser annyira nem örült az esetnek, hogy még azon a napon kirúgta Hamillt, aki így kénytelen volt otthagyni gyorséttermi pályafutását.
Később 2022-ben aztán a Jack in the Box egy marketingkampány keretében felkérte a színészt arra, hogy térjen vissza régi állásához, és fogadja az érkező vendégeket.
Íme tehát 10 érdekesség Mark Hamillról, aki sokkal több volt Luke Skywalkernél. Boldog születésnapot kívánunk a sztárnak!



