November 15-én és 16-án, azaz most hétvégén fogadja a látogatókat Magyarország legnagyobb videójátékos eseménye, a Telekom PlayIT Show a Hungexpo területén. Hagyományteremtő céllal itt adják majd át a 2025-ben alapított Magyar Játékfejlesztői díjat a The Hungarian Game Awards keretében.
A briteknek ott a BAFTA, a franciáknak a Pégase, a németeknek a Deutscher Computerspielpreis és most már a hazai játékfejlesztők munkája is elismerésben részesülhet, mi több, az esemény lehetőséget teremt számukra, hogy szélesebb közösséggel is megismertessék eredményeiket és kreativitásukat. A szervezők szerint a díj növeli a játékfejlesztői közösség láthatóságát, miközben erősíti a kapcsolatot a szakma és a nagyközönség között.
Három kategóriával indul a The Hungarian Game Awards, ezek a Legjobb Magyar játék, a Legjobb Magyar Game Jam Játék és a Legjobb kiállított játék. Az utóbbi jelöltjeit a helyszínen kipróbálhatják a látogatók, és még szavazhatnak is rájuk szombaton. A jelölteket másnap este a PlayIT Show színpadán mutatják be, majd a díjakat is átadják. Mindhárom győztes 200-200 ezer forintot és egy egy Philips EVNIA monitort is hazavihet.
Legjobb Magyar Játék
- Chicken Police: Into the HIVE!
- Islands & Trains
- Mandragora: Whispers of the Witch Tree
- REPOSE
- Soulslinger: Envoy of Death
- The Children of Clay
- The Royal Writ
Legjobb Magyar Game Jam Játék
- Aroma of the Abyss
- Burn money burn
- Dewdrop's Spring Adventure
- GravBlast
- Hydrolitec E.L.E.V.A.T.O.R.S.
- Intern Camera Man
- RE:SERVED
- RTSakk
- Stew Ward
- Walls of Quadraman
Legjobb Kiállított Játék
- ABCDeck
- Astra Industria
- Behind the Beyond
- Behind the Beyond: Ulti
- CALLING MY NAME.. ARENA GAME
- Chicken Police: Into the HIVE!
- Cyberflow
- Droppy's Adventure - Csöpi kalandjai
- Earthlings
- Echoes in the Dark
- Elflock
- Firebat
- Folktale Fury
- Ghostboy
- Grapple Bear
- Hydrolitec
- Johnny's Lábtyű
- Kittenpire
- Laserwave
- Locked in Mind
- Mind Inc
- Moses & Plato - Last Train to Clawville
- Operation Purge
- Pengame
- PUT PUD Other World
- PUT PUD World
- Raiderheim
- Rescue Mission on Titan
- Revenge of the Vegetable
- RollCats
- RTSakk
- S'lots of Gems
- Spirit Of Tazo
- The Artifactory
- The Last Experiment
- The Stevie T Adventures
- Uncursed
- Vegan Hell
- Whisper of the Oasis
- Zero G
- Zipp's Café
- Zombie Wave
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.