Hirdetés

Rajtatok múlik, hogy a Dispatch magyar szinkronját is megcsinálja-e a SzinkronSarok

|

Az ötödik évfordulóját ünneplő csapat új projektbe vág, elindult a gyűjtés.

Hirdetés

Hiánypótló munkát végez a SzinkronSarok immáron évek óta, hiszen már az nagy szó, amikor egy nálunk megjelenő játék magyar feliratot kap, nemhogy szinkront. A csapat idén ünnepli fennállásának ötödik évét, és úgy döntött, hogy a jubileumhoz méltó módon végül nem négy, hanem öt játék teljes körű szinkronizálását tűzi ki célul. A Kena: Bridge of Spirits, az It Takes Two, a Spyro: ReIgnited Trilogy és az Until Dawn szinkronjára már összejött a pénz, és ha minden terv szerint alakul, csatlakozik melléjük a tavalyi esztendő egyik legnagyobb meglepetése, a Dispatch is.

Már el is indult a gyűjtés a magyar szinkron megvalósításához, és amennyiben megfelelő ütemben érkezik a támogatás, akkor a Dispatch szinkronja a másik négy játékéval együtt jelenhet meg. A támogatás a megszokott módon a SzinkronSarok hivatalos felületein keresztül lehetséges, PayPalon vagy Patreonon, így a közösség most is közvetlenül hozzájárulhat a projekt megvalósításához.

Hirdetés

A bejelentést rövid ízelítő kíssérte, amelyben több karakter hazai hangját is meghallgathatjuk. A készítők kifejezetten kérik a nézőket, hogy osszák meg véleményüket, hiszen egy demóról van szó, tehát a visszajelzések alapján még lehetőség nyílik finomhangolásra, változtatásokra. A betekintőben Robert, azaz Mecha Man magyar hangját Varga Gábor adja, Szőke Szikrát Bogdányi Titanilla szólaltatja meg, míg Eltűnő karakterét Dobó Enikő hangján hallhatjuk beszélni.

A videó vágását és animálását Enyedi Ferenc végezte, a szinkron rendezője Sipka Gábor volt, szintén ő igazítja a magyar szöveget a szinkronhoz. A fordításon a csapat az amagony fordítóval működik együtt, hogy a magyar változat ne csupán pontos legyen, hanem természetesen is hangozzék.

Az iméntieken felül lesz még egy projektje a SzinkronSaroknak, a csapatnak és a közösség támogatásának hála magyar szinkronnal jelenhet majd a hazai fejlesztésű fantasy kalandjáték, az Elflock.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)