Hirdetés

Squid Game 3. évad SPOILERES kritika - így leszel önmagad paródiája

|

Lezárult a Squid Game és bár a Netflix sikersorozata nem vesztette el teljesen önmagát, de olyan messze sodródott, hogy már csak nyomokban tartalmazza azt, ami igazán különlegessé tette.

Hirdetés

Sokat rágódtam rajta, de egyszerűen nem lehet úgy beszélni a Squid Game harmadik évadáról, hogy a legnagyobb csavarokat is említenénk, hiszen itt vannak a legnagyobb buktatói is a Netflix legsikeresebb sorozatának végjátékában.

Nem különösebben népszerű vélemény ez, de szerintem a Squid Game-nek véget kellett volna érnie az első évaddal. Abban a kilenc részben benne volt minden, amit Hwang Dong-hyuk el akart mesélni a társadalmunkról: csodálatos érzékkel mutatott rá az egyenlőtlenségekre, rakta kontextusba a pénz értékét, nagyrészt hihető karaktereken keresztül sokkolt az emberi gyarlósággal és a gyerekszobába helyezett brutalitással kötött rá egy masnit is. Tökéletes volt. Mindenki imádta. De a siker veszélyes, mert ha a pénz hajtja a kreativitást, akkor olyan vállalhatatlan dolgokat kapunk, mint a Beast Games, ami felháborító iróniával érti félre a művészet.

Borítékolható volt tehát a folytatás és a Netflix be is rendelte a következő évadot, ami nagyon szórakoztató új játékokkal, érdekes - bár néha nem hiteles - új karakterekkel és a Squid Game hátterében húzódó szervkereskedelem kibontásával igyekezett elmesélni ugyanazt, majd végül Seong Gi-hun szabadságharcával ért véget. Egyáltalán nem volt rossz évad, a gyermekjátékokba oltott vérfürdőt egy kicsit talán túl jó is nézni, de a kőkemény társadalomkritika helyét átvette az akció és nem igazán tud újat mondani arról, amiről valóban beszélni szeretne kellene. Az alapkoncepció erősségét viszont nagyon jól mutatja, hogy a második évad így is feszült és izgalmas maradt és még a csak elbeszélésekből épített karaktereinek sorsában is érdekelté tudott tenni.

Hirdetés

A harmadik évad pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a második lerakta. Olyannyira, hogy valójában egy hosszabb, bucira pakolt második évadba is belefért volna a hatrészes lezárás, de az nyilván úgynevezett Netflix-előfizetési problémákba ütközött volna, amiről már a Stranger Things utolsó évadának szétdarabolásakor is tudtuk, hogy nem opció, nemhogy a pénzhajhászó fösvénység buktatóiról készült sorozat esetében.

Innentől kisebb-nagyobb spoilerek következnek a harmadik évad történéseivel kapcsolatban, elsősorban egy új játékos csatlakozásáról.

Ezt a sorozatot nagyon nehéz lezárni. Főleg azért, mert már 2021-ben megtörtént, viszont az is nehézkessé teszi a dolgot, hogy ennyi építkezés után valamilyen konklúziót csak le kellene vonnia a történetéből, tanácsot adni, feloldozni vagy végleg pálcát törni a társadalmunk felett. 

Felfelé bukás

A Squid Game valójában nagyon szórakoztatóan - és rengeteg néző szeme előtt - mondja el ugyanazt rosszabbul, hiszen valójában a harmadik évadában újra ráébred, hogy a

  1. a pénz nem minden
  2. a társdalami berendezkedés egyenlőtlen
  3. ezzel lófaszt sem lehet tenni

miközben nyomokban azt is sikerül megmutatnia, hogy nem veszett ki teljesen az emberség. Amerikai produkciókat szégyenben hagyva egyedül a műtétjére gyűjtő transz lány története emelkedik ki a többi közül, ami a második és a harmadik évadban is szépen építkezik és olyan lezárást is kap, ami miatt Park Sung-hoon karaktere valójában a legemberibb ívet járja be az egész sorozatban. A rajzfilmszerűen gonosz vagy éppen gyorsan rajzfilmszerűen gonosszá váló szereplők viszont a Squid Game-et valóságosnak ható drámából már-már önmaga paródiájává teszik.

Hitetlenkedve néztem azokat a jeleneteket, ahol a botrányos szövegeket elmondó szarul megírt karaktereket alakító színészek által megformált VIP-ek igyekeznek megjeleníteni a társadalom romlott elitjét. Nem tudom, hogy Dél-Koreában összesen ennyi külföldi színész van, ezért nem volt kiből válogatni, de ezeket a jeleneteket még Szentkirályi Alexandra sem töltené fel TikTokra. 

Az új játékos

A Squid Game harmadik évada egy kicsit beszorul abba a nem különösebben konzisztens morális pöcegödörbe, amit a nézőknek ásott, majd végül kénytelen 21-re is lapot húzni és behozni egy új karaktert, ami végleg kiszakítja a sorozatot a valóságból. A második évadban bemutatott terhes lány végül megszüli a gyermekét a késes gyilkosokkal súlyosbított bújócskás játék közepén és a szervezők úgy döntenek, hogy a kisbabát is bedobják a játékosok közé. Ez önmagában sokkoló és olyan morális kérdéseket vet fel, amiket talán még izgalmas is lehetne körbejárni, de sem a sorozat, sem pedig a karakterek nem tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel és a nüanszokban már alig-alig gondolkodó cselekményt majdnem teljesen egydimenzióssá teszi.

Az alapvetően negatív karakterek értelemszerűen azonnal meg akarják ölni a kisbabát, az egyébként is komikusan gonosz VIP-ek számára ez csak egy kis extra izgalmat jelent, Gi-hunnak pedig szó szerint a kezébe ad egy bioeszközt, amin keresztül feloldozhatja magát. Az egyetlen valóban emberi reakciót a fiát elvesztő Jang Geum-ja és a transzsága miatt a seregből kirúgott Hyun-ju karaktere mutat, akik nem akarják azonnal bedarálni az újszülött csecsemőt. Még a gyermek apját sem sikerült árnyalni, és bármennyire is örül a cinikus lelkem, hogy a sorozat végül a helyén kezeli a kimosakodott kriptobrót, a játék lezárása viszont olyan messze sodródik az úgynevezett valóságtól, hogy csúcspontjánál inkább csak hitetlenkedve üldögéltem, ahogy a két évadon keresztül építgetett karakter íve végül beleáll a földbe.

Ha nagyon figyelsz, azért vannak szép sorok is a Squid Game hattyúdalában. Az anya-fia páros, akik végül - nagyon furcsán - de visszatalálnak egymáshoz, Gi-hun megvilágosodása a játékban betöltött szerepével kapcsolatban, a kismamának a története, aki végül magától látja át a szülői felelősség súlyát vagy éppen In-ho, a Front Man karakterfejlődése, aki a végére egy pillanatra szimpatizálni is tud Gi-hun szabadságharcával.

Az első évadban a játékosoknak még ostyákból kellett különböző bonyolultságú formákat kivágniuk, ami tökéletes lenyomata volt a társadalmi egyenlőtlenségeknek, a harmadik kihívásai viszont inkább csak arra szolgálnak, hogy még nagyobb árkot ássanak a jó és a rossz között. Egyedül talán a bújócskás játékban érezhetőek azok a finom utalások, amik ezt igazán különlegessé tették: a bújók mind kaptak egy-egy különböző formájú kulcsot, amivel ajtókat nyitogathattak a labirintusban, viszont a kijárat ajtajához mindhárom verzióra szükség volt, ezért megmenekülni csak együtt, csapatban, összefogva lehetett. 

Innentől NAGY spoilerek következnek a játék és a sorozat lezárásával kapcsolatban, semmiképpen se olvass tovább, ha még nem láttad végig a harmadik évadot.

A Squid  Game a harmadik évadára is vitathatatlanul látványos és izgalmas maradt és megtartotta a brutalizált gyerekjátékokkal kapcsolatos kreativitását, nyomokban még igyekszik példabeszéd lenni, de  ahogy a játékosai is, a pénzért szép lassan feláldoz magából mindent, ami igazán emberivé tette. 

A szépen árnyalt, de tűpontos társdalomkritika helyét átvette a fekete-fehér cinizmus, ahol már csak a jó és a rossz létezik és ezzel elolcsósította a benne szereplő emberek drámáját is. 

A sorozat igyekszik a végére elvarrni a szálakat, valamilyen lezárást adni az egyébként eléggé feleslegesnek tűnő nyomozós mellékágnak, értelmet adni Gi-hun áldozatának és - elég furcsán - megjutalmazni az életben maradt jó karaktereket.

De aztán jön a 457-es számú játékos, a Netflix, aki nem elégszik meg azzal a három évaddal, amit a Squid Game nagy nehezen kiizzadt magából. Az utolsó utáni jelenetben már Amerikában járunk, ahol Cate Blanchett egy sikátorban igyekszik beszervezni egy játékost az amerikai spin-offba, miközben sokat sejtető pillantást vált a Front Mannel, biztosítva mindenkit arról, hogy a sorozat folytatódik. 

Így vált a Squid Game önmaga paródiájává.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)