Amikor 2022-ben megjelent a Wednesday első évada a Netflixen, sokan kétkedve fogadták a szériát. Az Addams Family korábbi feldolgozásainak kedvelői számos ponton kritizálták a sorozatot. Sokan panaszkodtak a castingra és arra is, hogy azért az eddigi adaptációktól egy meglehetősen eltérő koncepciót vett alapul. Az viszont tagadhatatlan, hogy egy igazi jelenséggé vált. Nem lehetett úgy felmenni a közösségi médiába, hogy ne találkozzunk mindenfelé a sorozathoz köthető mémekkel, különös tekintettel az emblematikus táncra, ami közvetett módon még a skibidi toilet jelenség megszületéséhez is hozzátette a saját két fillérét.
Kritikák ide vagy oda, a Wednesday a Netflix egyik legnépszerűbb szériájává vált, Jenna Ortegát az egekbe repítette, és lássuk be, valóban egy meglehetősen szórakoztató alkotásról van szó (különösen, ha elvonatkoztatunk előzetes elvárásainktól), melyre Tim Burton keze nyoma teszi fel a koronát. Így hát rendkívül nagy várakozás övezte a második szezont, de vajon felért-e az elődhöz?
Azt már az első szezon utolsó része felfedte, hogy nem sikerült minden szálat elvarrni, így várható volt, hogy a második évad szorosan kapcsolódik majd az elsőhöz. Ennek ellenére az augusztusban kiadott első négy rész látszólag egy teljesen új rejtélyt indított el, egy új antagonistával, egy a madarakat irányítani képes figurával, aki látszólag Wednesdayre pályázik. Az évad kettéválasztása viszont nem csak azt a célt szolgálta, hogy a Netflix valamelyest beálljon a többi, a sorozatok epizódjait hetente kiadó platformok sorába anélkül, hogy az előfizetők fáklyákkal és vasvillákkal vonuljanak lemondani előfizetésüket. Az évad közepén szinte teljes 180 fokot vesz a történet és azok az elemek, amik korábban jelentéktelennek, vagy akár konkrétan oda nem illőnek tűntek, hirtelen a figyelem középpontjába kerülnek, a fő konfliktus pedig teljesen átalakul.
Mintha két különböző évadot néznénk egyazon sorozatból, ami amellett, hogy narratív szempontból végülis összeáll, a cselekmény mégis kicsit fókuszálatlannak, csapongónak érződik. Az évad egyik alapkonfliktusa, mely az első résztől kezdve végig jelen van, gyakorlatilag teljes parkolópályára kerül a szezon második felére, feloldását pedig a belengetett harmadik évad hozhatja csak el. Az évadközi előzetesben belengetett "sötét családi titok" sem az, amire az első négy részből gondolnánk, az ennek kapcsán felmerülő kérdések is váratnak még magukra.
Ugyanakkor azok a fordulatok, melyek működnek, kifejezetten szórakoztatóak, és ezekből is bőven akad, különösen az évad második felében. A titkok és a közöttük lévő összefüggések hálózata úgy van kialakítva, hogy a szemfüles nézők azért ezt-azt kitalálhatnak menetközben, ám a tényleges revelációk mégis afféle "aha élmény" okoznak, ami egy ilyen típusú történetnél elengedhetetlen, az ilyen pillanatok pedig talán még jobban is sikerültek, mint az első évad esetében.
Fontos különbség még az első szezonhoz képest az, hogy ezúttal sokkal fontosabb szerepet kaptak az Addams-család egyéb tagjai. Amellett, hogy Pugsley is abba a korba lépett, hogy a Nevermore diákjává váljon, Gomez és Morticia is felügyeletet vállal az iskolában, így az egész évad során fontos mellékszerepet játszanak. Pugsley, noha első körben még nem úgy tűnik, az események egyik legfontosabb katalizátora annak ellenére, hogy játékideje nincs túl sok, Gomezzel való kapcsolata pedig a maga groteszk módján egészen szívmelengető volt. A casting kapcsán annak idején talán Luis Guzmán kapta a legtöbb savat, hiszen a korábbi Addams Family feldolgozásokban Gomez mindig egy magas, sármos férfi volt, míg ez a verzió közelebb áll az eredeti képregények köpcös figurájához. Mostanra viszont talán a károgók is hozzászoktak, és noha elsősorban comic relief karakterről van szó, bohókás, sok esetben még a legéletveszélyesebb helyzeteket is teljesen komolytalanul kezelő attitűdje egyfajta biztonságos atmoszférát teremt egész családjának. A családból viszont Morticia a legfontosabb figura, akinek Wednesdayjel való kapcsolata, illetve annak megromlása az egyik központi konfliktusforrás, melynek fókuszában az említett titkok állnak.
Ha az egész évad tanulságát röviden kellene összefoglalni, akkor az az őszinteség fontossága lenne, melynek hiánya nem csak az anya és lánya, de Wednesday és Enid kapcsolatára is rányomta a bélyegét. Mind Jenna Ortega, mind Emma Myers lubickolnak a nem túl komplikált, de annál szórakoztatóbb szerepükben, csakúgy, mint az első szezon esetében.
Amolyan másodlagos antagonistaként bukkan fel a filmben az új igazgató, Barry Dort, aki egy nagyon közvetlen, nagyon jófej fickónak akarja mutatni magát, hogy bevágódjon a diákoknál, ám a valóság az, hogy sötét érdekek vezetik cselekedeteit. Steve Buscemi jellemzően A hülyét szokta alakítani legtöbb szerepében, így abszolút kellemes meglepetés volt ezúttal egy olyan szerepben látni, melyben komolyabb arcát is megmutathatta.
Az új szereplők sorát erősíti Agnes is, aki Wednesday amolyan rajongójaként erőltetetten próbál a lány barátjává válni, amit csak tetéz, hogy láthatatlanná tud válni, így sokszor a lehető legkínosabb pillanatokban bukkan fel, és rendszeresen követi főszereplőinket. Ez a karakter archetípus számomra borzasztóan irritáló, és a legtöbb esetben itt is a falra másztam minden alkalommal, mikor Agnes felbukkant, a végére viszont egészen szerethető figura vált belőle. Úgynevezett karakterfejlődés, még ha nem a legeredetibb koncepciót valósították is meg a széria alkotói, de azt legalább egész okésan.
Erős volt a vendégszereplők felhozatala is. Gwnedoline Christie annak ellenére, hogy az első évadban karaktere, Weems igazgatónő meghalt, ebben a szezonban is visszatért, szelleme Wednesday új spirituális útmutatójává, amolyan lelkiismeretté avanzsált, a kettejük dinamikája pedig remekül működött amellett, hogy Christie játéka is szuper volt. A másik nagyágyú, akit jó előre beharangoztak nem más, mint Lady Gaga. Tekintve, hogy az első évad táncos jelenete elsősorban az ő Bloody Mary című dalának egy remixével tett szert több milliós nézettségre, szinte adta magát, hogy személyesen is közreműködjön a második évadban. Az egyik legszórakoztatóbb, noha kissé klisés epizód éppen hozzá köthető, de tényleg csak egy cameo szintű szereplésre érdemes számítani tőle.
Ami a technikai megvalósítást illeti, előre- és visszalépés is történt. Az első évad egyik nagy gyengepontja a CGI volt, különösen Tyler, a hyde szörny megvalósítása volt különösen rossz, amihez maga a karakterdizájn is nagyban hozzájárult. Ez utóbbin értelemszerűen sokat nem lehetett már utólag javítani, az animáció minősége viszont mindenképp javulást mutat az első körhöz képest. Ugyanakkor a rendezés kissé talán fantáziátlanabb volt második alkalommal, sokkal kevésbé idézi meg azt a látványvilágot, amit Tim Burtontől elvárna az ember. A legelső részben van egy rövid kis animáció, amit le sem tagadhatna, de ezen kívül nem érezni rajta annyira az ujjlenyomatát, mint korábban.
A Wednesday második évada tehát kicsit fókuszálatlan, kicsit csapong, és a kezdetektől feldob olyan kérdőjeleket, melyeknek a feloldását a folytatásra hagyja. Az évadközi szünet után mintha egy teljesen más történetet kezdenénk el nézni, miközben az első négy részben elszórt konfliktusok egy része teljes mértékben a háttérbe szorul. A karakterek és a közöttük lévő interakciók viszont továbbra is szórakoztatóak, ahogyan az alakítások is, maga a történet pedig egészen ötletes fordulatokat tartogat. Mindezt természetesen amellett, hogy a spanyolviaszt nem találja fel, és azért klisékben is bővelkedik, de azokat többnyire igényesen alkalmazza. Kicsit úgy érződik, hogy a Netflix fejesei megérezték a pénzszagot az első szezon sikere után, ebből kifolyólag pedig a folytatás már nem annyira friss, és van némi "iparosmunka" érzete is az egésznek. Emiatt valószínűleg nem lesz annyira emblematikus, mint amilyen az első szezon volt, de akinek az tetszett, valószínűleg ezt sem fogja kidobott időnek érezni.
