Hosszan lehetne sorolni azokat a jelzőket, amik eszembe jutnak a Kingstown polgármestere képsorait nézve, de annál nincs találóbb, hogy ez a széria végtelenül nyomasztó. És ennek még csak nem is az az oka, hogy Kingstownban folyton esik, havazik, felhők mögé rejtőzik a nap, és a legvidámabb szín a szürke, vagy az, hogy olyan sötét, nyers és könyörtelen portrét fest az amerikai igazságszolgáltatásról, amelyhez képest a Narancs az új fekete családi vígjáték. Jó, az utóbbi tényleg vicces egy kicsit, de ez nem változtat a lényegen, vagyis azon, hogy bár Taylor Sheridan sosem bánt kesztyűs kézzel történetei szereplőivel, amit a Hugh Dillonnal közösen jegyzett Kingstown polgármesterében a Jeremy Renner alakította Mike McLuskyval művel, már új szint.
Ő az a karakter, aki úgy nyer, ahogy mások veszíteni szoktak, akinek minden egyes győzelméért súlyos árat kell fizetnie. Pontosabban a hozzá közelállókon csattan az ostor évadról évadra növelve az emocionális terhet, és igazából kész csoda, hogy eddig még nem zárkózott be az irodájába azzal a szándékkal, hogy letelepedjen az íróasztala mögé, kihúzza a fiókját, előkotorja a csőre töltött stukkerét, majd egy utolsó nyelet whiskey után ráharapjon, és kicsekkoljon ebből az egészből, ami még 2021. november 14-én, az első évad premierjekor szakadt a nyakába.
Majd a polgi elintézi
Nem árt az újoncok kedvéért rögvest az elején tisztázni, hogy a címbéli polgármesteri titulus az egész gazdaságát a börtöniparra építő, fiktív michigani város választott tisztviselője helyett azt a személyt takarja - jelen esetben Mike-ot -, aki hidat képez az ügyészség, a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, az elítéltek és az utóbbiak mögött álló bandák között. Fenntartja a békét, amire kapcsolatai és személyes tapasztalatai teszik alkalmassá. Mindenkit ismer, mindenki ismeri, és ő maga is ült, nem keveset. Sosem vágyott erre a pozícióra - pláne nem úgy, ahogy elnyerte -, de teszi a dolgát: intézkedik, szálakat mozgat, fel s alá száguldozik a városban, közben idegesen telefonál, de ha szükséges, a kezét is bepiszkolja. Rennerről pedig, akit három éve elgázolt a saját hókotrója, amikor ellökte a 6,5 tonnás monstrum útjából az unokaöccsét, még el is hisszük, hogy tényleg mindent kibír, bármilyen csapás is érje őt és szeretteit. Van benne valami nyers, zsigeri erő, ami átszüremlik a játékán is - vagy szimplán csak kurva jó színész.
Bármi is legyen az igazság, egyértelműen ő a sorozat motorja, pont úgy, ahogy a karaktere a legfontosabb fogaskerék abban a törékeny gépezetben, amelynek a kenőzsírját szívességekből és kompromisszumokból keverik ki. Kingstownban az az alapszabály, hogy amikor vér folyik a börtön falai mögött, az erőszakhullám végigsöpör a város utcáin is, és ez fordítva is igaz, ezért egyezkedik Mike a bandákkal, ezért fordítják el a zsaruk a fejüket, ha azt kéri, és ezért csapnak le arra, akinek a hátára ő rajzol célkeresztet.
Az előző évadokban láttuk, hogy mi történik, ha akár csak egy pillanatra is kicsúszik a kezéből az irányítás (erőszakos börtönlázadás, leszámolások a nyílt utcán és így tovább), de az új szezonnak még sikerül feljebb srófolnia a téteket, miközben az eddiginél nagyobb figyelmet fordít a karakterfejlődésre és a családi drámára. Miután az oroszok kikerültek a képből, valamint az Iris/Milo-szál végére is pont került, szabaddá vált az út a sorozat kvázi újrakezdése előtt, és ezzel éltek is Sheridanék, akik kiváló színészekkel bővítették a stáblistát.
Káosz
A Jerichóból, a The Walking Deadből és a Fear the Walking Deadből ismert Lennie James egy száguldó tehervonat lendületével érkezik meg a városba, ahol hatalmi vákuum alakult a harmadik évad eseményei után. Frank Mosest játssza, egy detroiti gengsztert, kinek neve hallatán még Kingstown sokat látott rendőrein is olyan páni félelem lesz úrrá, mint a rókával egy tyúkólba zárt házi szárnyasokon. Felbukkannak ezzel párhuzamosan a kolumbiaiak is, akik nem elégszenek meg egy szelettel a tortából, hanem a kartellkatonákra jellemző brutalitással követelik maguknak az egészet, nyomás alá helyezve Mike barátja és szövetségese, Deverin "Bunny" Washington (Tobi Bamtefa) birodalmát. Ráadásul meglepően messzire elér a kezük, de ezt éppúgy nem köti azonnal az orrunkra a sorozat, ahogy Moses szándékát sem, ehelyett apró lépésekben vezeti végig a nézőt a nagy revelációhoz vezető út stációin.
Szintén kiemelkedően fontos új szereplő a néhai börtönigazgató utódja, a szabályokhoz mereven ragaszkodó Nina Hobbs, akit a Maffiózók Carmela Sopranójaként három Emmyt is bezsebelő Edie Falco alakít. Hobbs kinevezésére Mike szempontjából a lehető legrosszabbkor kerül sor, mert épp akkor nem tudja a befolyását érvényesíteni, amikor az öccsét rács mögé dugják a harmadik évadot záró lövöldözés során történtekért. Kyle mint egykori zsaru aligha számíthat baráti fogadtatásra, és e téren nem is okoz csalódást a sorozat, de ami igazán feszültséggel tölti meg az ő történetszálát, az az aljas pszichológiai játszma, amelybe belekeveredik, és amelyben ő csupán eszköz, nem a célpont maga. Mike-nak ugyanis nem sikerült még minden múltbéli démonával leszámolnia, az egyik pedig utánanyúl.
Természetesen nem kizárólag a McLuskykra fókuszál az évad, Dillon karaktere például több képernyőidőt kapott, amit meg is hálál. Ha létezik a morális szürke zóna minden spektrumát bejáró figura, akkor az Ian Ferguson, a helyi rendőrség hadnagya: egyfelől mindig számíthatnak rá a társai, Mike úgyszintén, másrészt viszont hajlamos túllépni a törvényesség kereteit, és amikor ezt a nála is problémásabb kommandós, Robert Sawyer (Hamish Allan-Headley) érdekében vagy vele együtt teszi, annak mindig csúnya vége lesz.
Ezek az egymással összefüggő, mégis jól elkülöníthető szálak (hatalmi harc, Kyle a börtönben, piszkos zsaruk) váltogatják egymást, de nem egyenlő elosztásban, hanem fontosságuk szerint, még sincs hiányérzetünk, mert az írók jól eltalálták az arányokat. Igaz, időnként nehezen érthető baklövéseket is elkövettek - azt például nem sikerült kellőképpen megindokolniuk, hogy miért hagynak a rendőrök szabadon garázdálkodni egy sicariót, aki sorra szedi az áldozatait, a magyarázatuk elég ingatag lábakon áll.
Apropó áldozatok… Teljesen készületlenül ért még az előzmények ismeretében is, hogy mekkora vérfürdőt rendez a negyedik évad, és hogy eddig érinthetetlennek gondolt szereplők sem számítanak tabunak többé. Mivel a tervek szerint még egy utolsó, ötödik felvonást kapunk - már ha a Paramount rábólint -, érthető, hogy a végjátékhoz közeledve Sheridan és Dillon, Dave Erickson showrunnerrel kiegészülve a végsőkig akarja feszíteni Mike McLuskyt, hogy amikor elérkezik az ideje, éppoly halálos pontossággal találjon célba, mint Sólyomszem nyila.
