Stephen King írói munkássága számos népszerű alkotást adott az olvasóközönségnek, horrorjai közül viszont a Ragyogás mellett a legnépszerűbb egyértelműen az Az. A 90-es években egy tv-film is készült a gyilkos bohóc alakját felvevő, félelemből táplálkozó entitás és a Vesztesek klubjának szembenállásáról, mely ugyan rendelkezik igencsak emlékezetes pillanatokkal, Andy Muschietti új szintre emelte a borzongást 2017-es mozifilmjében és annak folytatásában.
Noha a második rész, mely a regény jelenkori történetszálát dolgozta fel egy kicsit gyengébbre sikerült és a közönség tetszését is kevésbé nyerte el, pár évvel később visszatért Derry világába, hogy mélyebb betekintést engedjen Pennywise történetébe. Ebből született az It: Welcome to Derry című sorozat, mely amellett, hogy remek adalékokkal szolgál mind a város, mind a szörny hátterével kapcsolatban, önállóan is megállja a helyét.
Azok a 60-as évek
Aki ismeri a könyv, illetve a filmek történetét, annak nem okoz meglepetést, hogy Pennywise 27 évente bújik elő a csatornában lévő rejtekéből, hogy káoszt okozzon és lakmározást csapjon. A ciklus jellemzően egy nagy, tragikus tömegkatasztrófával zárul, mely után újra álomba merül. Muschietti filmjei kicsit megvariálták az idővonalat, egy ciklussal későbbre tették a szörny legyőzését annak érdekében, hogy a második film a megjelenésének jelenében játszódhasson, így a múltbéli szál a 60-as évek helyett 1988-89-be került át. A Welcome to Derry első szezonja ehhez képest még egy ciklussal korábbra merészkedik a filmes idővonalon, így 1962-ben veszi fel a fonalat.
Ahhoz, hogy kötődni tudjunk a fő karaktereinkhez, akiknek a legnagyobb része ismét egy csapat gyerek, látnunk kell mindennapjaikat, hétköznapi küzdelmeiket, problémáikat. Ebből kifolyólag mindkét filmes feldolgozás első részéhez hasonlóan kap a sztori egyfajta ifjúsági kalandfilm felhangot, csak épp ezúttal a 80-as helyett a 60-as években. Az Az: Első fejezettel ellentétben viszont itt sokkal kiegyensúlyozottabb arányban van jelen ez az atmoszféra és a horror, ami miatt sokkal inkább idézi meg akár a régi feldolgozás hangulatát, és kevésbé a Stranger Thingset. Az új filmek a 80-as évekkel és Finn Wolfharddal eleve hátrányból indultak ezen a téren, de a Welcome to Derry egyértelműen feljebb csavarta a horrort, ami sokat segített.
A 60-as évek hangulatát remekül ragadja meg a történet, annak minden jó és rossz oldalával. Megjelenik a hidegháború okozta szorongás, az atomháborútól való félelem gondolata a társadalom minden szintjén. Mivel a Fallout háború előtti világának retrofuturisztikus miliője is leginkább ebből a korszakból merít, így elég könnyű kapcsolódni Derry hangulatához, hiszen mind vizualitásban, mind a zenei világban megjelennek a korszakra jellemző elemek, a soundtrack ezen a téren különösen erősre sikerült. A nyitány disszonáns hangulata az A Smile and a Ribbon című dallal és a fokozatosan egyre szörnyűbbé váló képi világgal tökéletes példája annak, hogy milyen jól használja a dalokat a sorozat az atmoszféra erősítéséhez.
Kicsik és nagyok
A cselekmény lényegében végig két szálon fut: az egyik a gyerekeket, a másik a felnőtteket követi. Ahogy fentebb említettem, a sorozat remekül festi le a srácok mindennapi problémáit és azt, hogy milyen traumákból származó hiányosságaik vannak, illetve később hogyan egészítik ki és erősítik egymást, melynek révén képesek túllépni ezeken a sérüléseken. Lily Bainbridge az apja elvesztésével nem tud szembenézni, Ronnie Grogan anyja a szülésbe halt bele, ami miatt apja egyedül neveli, ráadásul gyilkossággal gyanúsítják meg, ami miatt társai is megbélyegzik, Will pedig nehezen tud beilleszkedni új közösségébe, miután családja Derrybe költözik. Az abszolút MVP viszont az Arian S. Cartaya által alakított Rich Santos, aki amellett, hogy jellemzően a humorforrást is jelenti, egy rettentő jóindulatú és szerethető kölyök, aki egyfajta ragasztóként is szolgál a csapat tagjai között.
A felnőttek közül a két leginkább kiemelendő karakter Leroy Hanlon és Dick Hallorann, akik a hadseregben szolgálnak egy olyan projekt megvalósításán, melynek hamar kiderül, hogy bizony Pennywise-hoz is köze van. Leroyt azért választották a feladatra, mert gyakorlatilag hiányzik belőle a félelem, bármilyen szituációról is legyen szó. Ezen kívül hisz a feladatában, hisz a seregben, hisz abban, hogy jót cselekszik, viszont a szíve a helyén van, így hamar kicsíráznak benne a kétely magvai, mikor kiderül, hogy valami nem stimmel ezzel a küldetéssel. Hallorann ezzel szemben különleges pszichikai képességei miatt része a missziónak, ami egy rendkívül érdekes extra adalékot adott ehhez a történetszálhoz, különösen háttértörténetének kibontása révén. Az ő felbukkanása ráadásul összeköti a sztorit más Stephen King történetekkel is, Hallorann ugyanis megjelenik a Nem jön szememre álom, a Ragyogás és az Álom doktor könyvekben is.
Mindezen felül jelen van egy félig-meddig a kor társadalmi jelenségeit feldolgozó szál is, ahol a tévesen gyilkossággal vádolt Hank Grogant Leroy felesége, Charlotte megpróbálja tisztázni. Külön érdekes volt, hogy Leroy a történet elején megrendíthetetlenül hitt hazájában, aminek szolgálatára esküdött fel, annak ellenére, hogy felesége korábban többször is bajba került a társadalmi igazságtalanságok elleni küzdelme miatt. Emiatt több konfliktus is kialakul kettejük között, melyek alapvetően meghatározzák mindkettejük karakterfejlődését és fiukkal, Willel való kapcsolatukat is.
Nincsenek véletlenek
Ami Azt illeti, amellett, hogy talán még sosem volt ennyire félelmetes, a sorozat egyik legnagyobb potenciálja az ő hátterének mélyebb bemutatásában rejlő lehetőség volt, és abszolút nem okozott csalódást ezen a téren. Noha apróbb eltérések akadnak a könyvhöz képest, sikerült remekül kontextusba helyezni azt, hogy mi is ő valójában, hogyan és honnan érkezett, és az őslakosok szerepét is szépen kidomborították, melyre a filmekben csak utalásokat tesznek. Maga Pennywise eredetére is fény derül, és noha a bohócalak felbukkanására sokat kell várni, abszolút megéri. Bill Skarsgård továbbra is lubickol a szerepben, a megnövekedett játékidő pedig számára is több lehetőséget teremtett, hogy igazán csillogjon.
A sorozat egyik legérdekesebb része viszont az, hogy számos ponton kapcsolódik a későbbi történetekhez. Saját szemünkkel láthatunk olyan eseményeket, amelyekre a filmek visszautalnak, Pennywise gondolatmenete pedig arról, hogy hogyan szemléli az időt, egyszerre ad magyarázatot arra, hogy a következő évadok miért még visszább mennek majd az időben, illetve új értelmezést adnak a komplett szériának. Ezen a lencsén keresztül nézve ugyanis nemcsak előzményről, hanem egyben folytatásról is van szó, amint Az életének különböző szakaszaiban megpróbálja megakadályozni későbbi pusztulását. Így amellett, hogy az évad saját története teljes egészében lezártnak tekinthető, a régebbi múlt további feltérképezése mégis valamelyest folytatásnak is beillik, amennyiben az HBO zöld utat ad a további évadoknak.
Én pedig nagyon remélem, hogy így fog történni, mert az It: Welcome to Derry egy szívvel-lélekkel és érzelmekkel teli, izgalmas történet, mely szintet lép minden olyan területen, amelyben a filmek erősek voltak. Remek karakterekkel és karakterdrámával, erősebb, sok esetben meglepően kegyetlen horrorral, szuper történeti kapcsolódásokkal és a kerettörténet igényes és szükséges bővítésével. Ha szerettétek az Andy Muschietti-féle feldolgozásokat, akkor abszolút érdemes tenni ezzel a sorozattal is egy próbát, mindenképp megéri rászánni az időt.
