Far Cry 4 - a legviccesebb értékelések
Ha a színtiszta igazságot akarjátok megtudni egy játékról, nem érdemes a kritikusokra hallgatni - csak és kizárólag a Steamen értékelőkben szabad bízni.
Ha a színtiszta igazságot akarjátok megtudni egy játékról, nem érdemes a kritikusokra hallgatni - csak és kizárólag a Steamen értékelőkben szabad bízni.
Kell még aludnunk, nem is keveset, de aztán végül csak kezünkbe kaparinthatjuk a színtiszta rettegés megtestesülését.
A japán gamerek kedvence jövőre a nyugati országokban is megmutatja majd, hogy is kell lenyomni egy sárkányt. Felejtsük el amit a Skyrimben tanultunk, ez kérem színtiszta akció.
Nem ijedtél meg egyszer sem a Dead Space végigjátszása során? Mindvégig elkerült a félelem és a rettegés? Ezen hivatott változtatni az Awakened DLC.
A tudományos-fantasztikus filmek táborát semmiképp sem gyarapító, sokkal inkább kiparodizáló film, az angol humor egyik megtestesítője nagy utat járt be a mozivászonig.
A BioWare bejelentette, hogy hamarosan beindítja az SWTOR free-to-play módját, melyben a játékosok akár az ötvenes szintig is fejlődhetnek.
Egyetlen kill nélkül szeretne eljutni a 70-es szintig a hardcore Modern Warfare 2 játékos
Egy felmérés szerint az 50-es szintig eljutott játékosok körülbelül 282 órát játszottak a Battlefield: Bad Company 2-vel.
25 percnyi színtiszta Bad Company 2 gameplay a játék elejéből. Vigyázz, spoiler veszély!
Egy amerikai zenész, aki sűrűn moddolja a Rock band és Guitar Hero témákat, most érdekes dolgot hozott össze.
Két kézzel szórjuk a béta kulcsokat, úgyhogy jelentkezz a következő Aion béta hétvégére - ezúttal az asmodean fajt lehet kipróbálni, egészen a 20. szintig!
Épp az a jó benne, hogy nem az átlag autós játékok színvonalát hozza, nem kell karriert építeni, és nem kell a nullán kezdeni, mielőtt eljutnánk egy elfogadható szintig.
Egykoron hatalmas MMO igéretnek indult, telve zseniális ötletekkel, gondolatokkal: késöbb nem lett akkora siker még akkor sem, ha tartalmaz egyéni megoldásokat. Most a Farlan Entertainment úgy gondolta, érdekes módon promotálja tovább a Dark and Lightot.
Jövőre egyik kedvenc direktorom, Quentin Tarantino új alkotással jelentkezik - sőt, őrült cimborája, Robert Rodriguez is betársult a projektbe, melynek címe GrindHouse. A régi idők lepukkant, nonstop B-filmeket vetítő mozijait nevezte így a köznyelv - bárki, aki látott már Tarantino vagy Rodriguez filmet, pontosan tudja, mennyire imádja ez a két fószer a trash-mozikat. Miért ne tisztelegnének hát eme jó kis agyatlan horrorakciók előtt? A Grind House két különálló filmből áll, melyek közt kamu-filmelőzetesek oldják a feszültséget. A szegmenseket 60-60 percesre tervezték, de a rendezők legutóbbi nyilatkozatai szerint jelenleg már mindketten két órányi anyagnál járnak, így akár egy 4-5 órás produkció is kisülhet a dologból. Rodriguez rendezi a Planet Terror című epizódot, melyben zombik ömlenek egy kisvárosra, amiből semmi más nem sülhet ki, mint rengeteg véres húscafattal tarkított akciók, és persze fergeteges poénok. Elég, ha megemlítem, hogy a Rose McGowan által alakított női főszereplőnek egy gépfegyver virít a lába helyén. Rodriguez először John Carpentert akarta megnyerni, hogy dobjon össze neki valami jó kis minimál szinti-muzsikát, de a mester visszautasította a felkérést. A muzsika ettől függetlenül a Carpenter-filmekben megszokott egyszerű, de nagyszerű elektronikus szólamokból fog állni. Tarantino foglalkozik a Death Proof című slasher-mozival, melyben egy vérszemet kapott őrült kaszkadőr (Kurt Russel) ámokfutását követhetjük végig. Russel a kocsijával gázol halálra ártatlan nőket, legalábbis amíg nem találkozik a Rosario Dawson alakította női főszereplővel. Aki látott már Tarantino filmet, az tisztában van vele, hogy a zenére itt sem lehet semmilyen panasz, a jó öreg hatvanas évekbeli klasszikusok ömlenek majd a kocsi rádiójából. A Grind House jövő áprilisban érkezik az amerikai mozikba, a vadiúj előzetest alant láthatjátok.
Benoit Sokalt nem kell bemutatni a kalandjáték rajongóknak. Elég ha a Syberia megalkotójaknt emlegetjük. Azóta eltelt pár év, egy új, saját céget alapított White Birds Production néven. Első játékuk a Paradise, egy kicsit megosztotta a közvéleményt, ugyanis voltak akik számára a játék méltó folytatása Sokal munkásságának, viszont voltak olyanok is, akik csak egy bug halmazt láttak benne.
A stúdió jelenleg két új játékon dolgozik. Az egyik a színtiszta sci-finek ígérkező Aquarica, a másik pedig a valósághoz már jobban kötődő Sinking Island, azaz a Süllyedő Sziget. Mivel a Sinking Island megjelenése hamarabbra várható, ráadásul sokkal több az infó is róla, ezért foglalkozzunk most egy kicsit többet vele. Tovább >>A Blizzcon egyúttal a World of WarCraft kiegészítésének hivatalos bejelentését is magával hozta. Becses alcíme a Burning Crusade lett, és a kiadó ígérete szerint már jövő tavasszal kézhez kapjuk! Persze ha a szokásos Blizzard tempót vesszük, akkor örülhetünk ha jövő év végén megjelenik... no, de ne legyünk ennyire pesszimisták, nézzük pár remekbe szabott újítást: - A karakterek immár 70es szintig is felfejlődhetnek - Meg lehet nyitni a Dark Portalt és átmenni az új kontinensre, Outlandsre (ami egyébként már a játék kiadásakor kész volt, csak monszták nem voltak rajta) - Legalább 7 új isntance lesz, ebből az egyik a Black Temple, amiben magát Illidant lesz a főboss - Szövetséges és horda oldalon is lesz 1-1 új karakterkaszt. Egyenlőre csak a Bloodelfeket jelentették be, akiknek Silvermoon lesz a fővárosa. - Bemutatkozik a Jewelcrafting is, aminek segítségével ékszereket készíthetünk Ezen kívül még rengeteg más is lesz a kiegben, amiket a Blizzard még nem árult el. Mindenképpen látogassatok el a hivatalos oldalra, ahol a tengernyi kép mellett az első trailert is megtekinthetitek.
Ez a nap igazán bővelkedik demókban :D Itt egy újabb gyöngyszem: Gyűrűk Ura: A Király Visszatér - hasonlóképp a film-, ill. könytrilógiához, ez is ezt a címet viseli. Aki ismeri ezek közül valamelyiket is, az talán egyetért velem abban, hogy ez tökjó:) Eme demóban Gandalf köpenyébe és süvegébe bújva gyakhatjuk az orkokat, meg egyéb ellenséges ellenálló ellenfeleket, miközben van egy feladatunk is: 200 gondori leányt el kell juttatnunk a csúcsig... mármint a következő szintig (tudod, hogy szintet léphessenek...) Minas Thirith-ben. A végleges változat novemberre várható, tehát jóval a film előtt (magyar premier január 8.). Mindenki cuppanjon rá, érdemes! Szerintem megérdemelné a nap demója címet :)
Íme Caelint rövid ismertetője: "A gépem egy 1.6-os P4, egy Gef3 Ti200-zal, 256DDR-rel. Tökéletesen fut maxon, 1024*768-ban, árnyékokkal stb., Csak felbontást lehet állítani, de nagyon szép. Eredeti LotR zene, nagyon jó pergős hangulat és jó nehéz játékmenet. Nem csak LotR fanoknak ajánlom!"Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)