BioWare feliratú sírköveket helyeztek el a rajongók az EA főhadiszállása előtt a stúdió bezárása elleni tiltakozásként
Ez mondjuk sokkal vagányabb, mint egy ezredik petíció.
Ez mondjuk sokkal vagányabb, mint egy ezredik petíció.
A Nightdive Studios által felújított klasszikus egy vadonatúj, Lovecraft ihlette kampánnyal is bővül, és többféle fizikai kiadást is kap.
Deadpoolra bíztuk a kontrollert, Kratosra a fejhallgatót, és közben a Fallout meg a Super Mario világából is becsempésztünk egy kis hangulatot a díszletbe.
Dan Greenawalt a Turn 10 beolvasztása után vonul nyugdíjba.
A közönség minden érkező filmre és sorozatra vétót emelhet.
A Bungie szerint csak az vegye meg a Marathont, akit érdekel, a Destiny jövőjét nem a Marathon sikeréhez köti a stúdió.
Nem feltétlenül egy ismert hollywoodi sztár kapja a szerepet.
A legendás szerepjátékok egyik megteremtője keserű szájízzel mondta el, miért érheti meg jobban az EA-nek évente sportjátékokat készíteni, mint éveken át dolgozni egy új Mass Effecten.
Friss álláshirdetések árulkodnak a stúdió terveiről.
A memóriát bizony meg kell fizetni.
A Warhorse Studios megerősítette, hogy hackerek vették célba a rendszereit, de egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt.
Hiába van nagy sikere a szériának, a rajongók szeretete nem lesz elég, hogy zöld lámpát kaphasson egy harmadik szezon.
A kém, aki sosem létezett.
Avi Lewis szerint az államnak kellene segítenie a fejlesztőket, hogy visszavásárolhassák a legendás stúdiót.
A Microsoft meghosszabbította az Arkane Studios jövőjéről szóló egyeztetéseket, így továbbra is van remény a stúdió megmentésére.
A BioWare bezárása után a játékosok azt akarják, hogy az EA másik stúdiónak adja át a Mass Effectet.
Az Xbox apokalipszise az Arkane-t is elérte, aminek november közepéig van ideje arra, hogy megmentse önmagát.
Jack Lowden, Callum Turner és Josh O'Connor is esélyes lehet Daniel Craig örökségére, de az Amazon egyelőre nem jelentette be az új 007-est.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)