Hirdetés

Vége a találgatásoknak: Bezárt a Yakuza atyjának új stúdiója, így baromi ígéretesnek tűnő játéka sem jelenhet meg

|

Ez már csak egy álom marad.

Hirdetés

Toshihiro Nagoshi, akit sokan a Yakuza-franchise atyjaként ismernek, még a Sega berkein belül kezdte a pályafutását, majd közel 30 év után otthagyta a kiadót, hogy saját stúdiója élén megvalósítsa élete egyik legnagyobb projektjét. 

A Nagoshi Studio 2021-ben nyitotta meg kapuit, és fennállása óta mindössze egyetlen játékon dolgozott, amelyet a 2025-ös The Game Awards során jelentett be. A Gang of Dragon munkálatait a NetEase finanszírozta, azonban váratlan fejlemények következtében a projekt végül meghiúsult.

Hirdetés

Hogy pontosan mik zajlott a háttérben, arról persze csak az érintett felek tudnak, viszont a NetEase álláspontja szerint a jövőben inkább távol maradna a kiadó a videójátékok finanszírozásától, amennyire csak lehet. A Gang of Dragon ambiciózus jellegéből adódóan egy rendkívül drága projektnek bizonyult, amelynek befejezéséhez még nagyjából 44 millió dollárra lett volna szükség, így valahol érthető, hogy a NetEase hezitált a projektet illetően.

Nagoshi munkája ráadásul rendkívül hasonlított volna a Yakuza-játékokra, így félő volt, hogy az eredeti, bejáratott franchise mellett már nincs hely a piacon egy hasonló kaliberű, nagyszabású gengsztereposzra. A Gang of Dragon ráadásul több szempontból is érdekes projektnek tűnt, a legfájóbb pont azonban mégis talán az, hogy így már sosem láthatjuk, mire lett volna képes a Vonat Busanba - Zombi expressz sztárja, Ma Dong-seok, aki a játék főszereplőjét alakította volna.

A Nagoshi Studio bezárásáról szóló hírt a japán Kanpo közölte, amely szerint a stúdió október 31-étől hivatalosan is megszűnt létezni.

Forrás: VGChartz

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)