The Last Guardian - a Sony lemondott róla?
A jelek szerint mégsem oszlottak el a viharfelhők a The Last Guardian fejlesztése körül, a Sony nem hosszabbította meg a játék védjegyét a hatóságoknál.
A jelek szerint mégsem oszlottak el a viharfelhők a The Last Guardian fejlesztése körül, a Sony nem hosszabbította meg a játék védjegyét a hatóságoknál.
A Ubisoft hivatalos közleményben cáfolta, hogy lemondott volna a márkanévről, viszont a benyújtott kérvény mégis hivatalos volt. Valaki súlyos börtönbüntetésre számíthat.
John Pleasants, a Disney Interactive társelnöke lemondott, mert szerinte tarthatatlan a kettős vezetés.
A fejlesztőstúdió társalapítója bejelentette távozását, melynek hátterében nem a továbblépés vágya, hanem néhány ennél sokkal szomorúbb tény áll.
Yoichi Wada, a Square Enix vezetője lemondott a posztjáról. Helyét Yousuke Matsuda veszi át, aki 2001-ben csatlakozott a céghez.
Mivel felelősnek érezte magát amiatt, hogy a cég nem tudta tartani magát a pénzügyi tervekhez, március 30-i hatállyal lemondott posztjáról a világ egyik legnagyobb játékkiadójának CEO-ja.
Ma HP mond híreket: lemondott az EA vezetője, problémás az Origin, Aliens: Colonial Marines patch érkezett, SimCity eladások, The Walking Dead: Survival Instinct trailer.
A továbbra is anyagi gondokkal küszködő THQ csak a legfontosabb és legjövedelmezőbb projekteket tartja meg magának.
Nem mennek még mindig jól a THQ házatáján a dolgok, de azért nincs még veszve minden.
Az anyagi gondokkal küzdő THQ lemondott Tomonobu Itagaki új játékáról.
Nem, sajnos nem Kotick úr veszi a kalapját, csak az egyik kisebb főnök hagyja el a céget.
Becslések szerint kevesebb, mint százezer előfizetővel rendelkezik az Age of Conan, lemondott a pénzügyi igazgató.
Úgy tűnik, az Electronic Arts végleg lezárta tárgyalásait a kiváló negyedévet produkáló konkurens játékkiadóval.
Jim Ward, a LucasArts elnöke, négy év után váratlanul bejelentette, hogy lemond posztjáról és elhagyja a vállalatot.
Ken Kutaragi, a Sony elnöke és CEO-ja a mai napon lemondott posztjáról és elhagyja a céget. Kutaragi nevéhez kötődik a kilencvenes években az első Playstation játékkonzol feltalálása, amely 1994-ben jelent meg, és ő dolgozta ki a még sikeresebb Playstation 2-es masinát is.
Kishíjján lemondott egy jótékonysági koncertet Snoop Dogg, az amerikai hop-hop mogul, mert nem teljesítették egyik kérését, miszerint öltözője egy Xbox-al is legyen felszerelve.
Évek óta gyanusítják könyvelési csalással Ryan Brantot, aki egészségügyi okokra hivatkozva ma lemondott a Take-Two gyártási vezérigazgatói posztjáról. A Take-Two adja ki többek között a Grand Theft Auto sorozatot.
Nem sokkal azután, hogy a német CDV játékkiadó elnök-vezérigazgatója, Christoph Syring lemondott, a cégnél alapos átalakítások kezdődtek: az új vezér elrendelte a fontosabb játékok kiadási jogainak eladását.
A világ egyik legnagyobb játékkiadója, az Atari a múlt héten közzétett lehangoló pénzügyi jelentést követően a figyelem középpontjába került. Bruno Bonell, a vállalat elnök-vezérigazgatója helyretette a dolgokat. A Bonell kezében lévő vállalat nagyjából 250 dolgozót foglalkoztat Észak-Amerikában. A tervek szerint 20%-ukat elbocsátják, valamint a belső fejlesztő stúdiókat is megpróbálják értékesíteni. Ezek olyan játéksorozatokon dolgoznak folyamatosan, mint a Driver, a Test Drive, vagy a Mátrix filmeken alapuló játékok. Bonell hozzátette, "az, hogy terveink között szerepel belső stúdióink eladása, nem azt jelenti, hogy már ki is tettük rájuk az Eladó! táblát. Jelenleg is számunkra fontos projekteken dolgoznak." A Wedbush Morgan Securities egyik elemzője, Michael Patter szerint "nem a belső stúdiók eladása lenne a megfelelő lépés. Az első, amit meg kellene tenniük, hogy leállítják európai tevékenységüket. Bruno elvonult ebédelni... Az amerikai részleg játékokat készít, míg az európai csak eladja azokat." A kiadótól vásárolt játékfejlesztők esete nagyon ritka. Sokkal gyakrabban fordul elő, hogy egy független fejlesztőgárdát vásárol fel egy-egy stúdió. Az ok nagyon egyszerű: Amikor egy független csapat megállapodik arról, hogy megveszi őket egy kiadó, a csapat megkapja a játékfejlesztéshez szükséges pénzt. Amikor a kiadó elad egy belső stúdiót, a kiadó megtartja a pénzt, amely általában az elküldött fejlesztők totális csődjéhez vezet. Bonell nem tért ki arra, hogy szándékukban áll-e egyes népszerű játéksorozatainak kiadási jogaitól is megválni. A Driver termékvonal még mindig jól cseng, annak ellenére, hogy a legutóbbi, harmadik rész csúfos bukásnak számított. Az Atari tulajdonában lévő fejlesztőcégek jelenleg az alábbiakon dolgoznak:
Az Atari játékkiadó nyilvánosságra hozta 2006-os harmadik pénzügyi negyedévének adatait. A nettó bevétel 30%-os zuhant, nyereségről pedig egyáltalán nem tudtak beszámolni. Valószínűleg ennek hatására a vállalat elnök-vezérigazgatója és CFO-ja, Diane Baker lemondott posztjáról. S ha ez még nem lenne elég, a vállalat hitelezője közölte, nem tud több pénzt pumpálni a vészhelyzet kezelésére, ami pedig erősen megkérdőjelezi az Atari sorsát. A 2005. december 31-én zárult negyedév nettó bevétele 100,8 millió dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 156,4 millióval. Ennek elsődleges oka, hogy most jóval kevesebb játékot jelentettek meg ebben az időszakban. A játékkiadásból származó bevétel nagyrészt ezért esett 137,9 millió dollárról 82,4 millióra. A disztribúciió bevételei szinte változatlanok maradta, 18,5 millió helyett 18,4 millió dollár folyt be ebből. Az egy évvel korábbi 19,6 millió dolláros nettó nyereség most 4,8 milliós veszteségbe csapott át, ami részvényenként 4 centet jelent. Az eddig letelt egész pénzügyi évet nézve a nettó bevétel 332,5 millió dollárról 163,4 millióra zuhant, a játékkiadásból származó bevételek pedig 290,0 millióról 117,8 millió dollárra csökkentek. Mindeközben 62,8 millió dolláros veszteséget sikerült felhalmozni. Az előzetes várakozásokat az előrejelzettnél gyengébb karácsonyi szezon, valamint a játékok megjelenésének késése húzta át. A HSBC Business Credit (USA) hitelintézet pedig a fentiak hatására leállította további hitelfolyósításait az Atari felé. Azzal a feltétellel hajlandó a továbbiakban is segítséget nyújtani, ha a vállalat felülvizsgálja üzleti terveit. Az Atari azonban már megkezdte a keresést más hitelintézetek után, valamint felkínálta egyes licenszeit, szellemi tulajdonait, és fejlesztőstúdióit is eladásra. Emellett persze a költségek csökkentésére, és a kevésbé sikeres projektek leállítására is törekednek. "Az új konzolok piaca egyre közeledik és bővül, az új technológiák pedig új kihívások elé állítanak minket. A gyenge karácsonyi szezon is azt mutatja, hogy át kell alakítanunk kiadónk termékpolitikáját az elvárásoknak és trendeknek megfelelően, ki kell egyenlíteni a konzolok és a számítógépes platformokra kiadott játékokat. Az Atari 2006-os pénzügyi évében (2006. március 31-ig) még a következő alkotásokat kívánja megjelentetni, PC platformra:
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)