Nyáron leáll az EA egyik klasszikus játéka
Egy újabb közönségkedvenc cím kerül fel az EA legszomorúbb listájára.
Egy újabb közönségkedvenc cím kerül fel az EA legszomorúbb listájára.
Egy videójáték ma már nemcsak a játékmenetén bukhat el, hanem az értékelésein is. A review bombing lehet negatív, amikor dühös tömegek lepontoznak egy címet, és lehet pozitív is, amikor gyanúsan egységes dicséretek árasztják el az oldalt. Mindkettő torzítja a képet és csak a vásárlást nem segíti.
Lendületben vannak az eladások, javulnak a felhasználói értékelések, sőt még a részvényárfolyam is elindult felfelé.
A steames verziót zsákolhatja be, aki időben cselekszik.
Asha Sharma keresi a módját, hogy szélesebb közönség számára is vonzóbbá tegye a szolgáltatást.
A 24.hu videójában keményen beleszálltak a füzetbe.
Nem bánnánk, mert jelenleg a Portal tényleg csak egy nagyon specifikus közönségnek ad bármit is.
Közel három évvel a PC-s és xboxos rajt után a Sony konzoljának közönsége előtt is megnyílik a világűr.
A játék megjelenése óta mondogatja az Overwatch közönség, hogy ezt és azt is a Rivals létezésének köszönhetik. Keller most elmondta, hogy ebből mi az igazság.
Egy friss kutatás szerint a játékipar még mindig nem szolgálja ki a női közönséget.
Nem állt rájuk készen a közönség, hibás döntéseket hozott a kiadó, nem volt kifogástalan a kivitelezés minősége - valami mindig keresztbe tett nekik, hiába voltak forradalmiak.
A barcelonai MWC-n lép a közönség elé az egyelőre ismeretlen nevű modell.
Öt versenyt is Imax vásznakon követhet majd az amerikai közönség.
Nem mi vagyunk a célközönség, de ezt a Mimicet szívesen feltennénk a polcra.
A Bloober Team a Temporal Diver móddal teljesíti a közönség kívánságát, de egy ingyenes skint is hozzácsap, miközben minden korábbinál nagyobbat vág a játék árából.
Nagy meglepetést okozott egy díjátadón résztvevő közönségnek.
Közönségdíjat kapott a nyugdíjasokért dolgozó szövetkezet.
A bébi Krypto ellopta a Super Bowl közönségének szívét.
Tömeges premierrel növelné közönségét az Apple TV idén.
A PlayStationnél rögtön két hordozható konzolon is dolgoznak és úgy látszik, hogy ezek nagyon más közönségeket fognak kiszolgálni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)