Ismét szivárog a GTA, ezúttal az ötödik rész fejlesztésének háttere és törölt kiegészítői kerültek elő
192 gigabájtnyi adat látott napvilágot, ami akárhogy is nézzük, nem kevés.
192 gigabájtnyi adat látott napvilágot, ami akárhogy is nézzük, nem kevés.
Az amerikai elnök szerint a legnagyobb veszély az, ha lemaradnak Kínától. A verseny folytatódik, a biztonság pedig a háttérbe szorul.
Egyes felhasználóknál egy Harry Potter háttérképnek álcázott teljes oldalas hirdetésre cserélte a hátteret a Bing Wallpaper.
A négyszínű háttérvilágítás és az új generációs panel nagy méretben jelentősen olcsóbb, mint az OLED, és extraként napos szobában is tökéletesen látható.
Szeptember elején a KRÉTA is könnyen tud úgy viselkedni, mintha még nyári szüneten lenne: eltűnik az órarend, nem enged be, vagy egyszerűen a tavalyi tanév fogad. A háttérben viszont nem mindig ugyanaz a hiba áll.
Az Android Pulse nem vírus, hanem egy háttérben dolgozó rendszerkomponens.
Gameplay-videók és egy állítólagos teljes térkép kerültek elő, a háttérben pedig egy fenyegető csoport állhat.
Természetesen ennek is a mesterséges intelligencia áll a hátterében.
Nem is kell már rá sokat várni.
Vajon a képernyő előtt edzett, villámgyors reflexek a való életben is behozhatatlan előnyt jelentenek? Miként formálják a videójátékok az idegrendszert, és mit érdemes ebből szülőként értened?
Egy félreérthetően dokumentált háttérszolgáltatás miatt terjedt el, hogy a rendszer folyamatosan adatokat küld a felhasználókról, de a vállalat szerint erről nincs szó.
Hiába szorult háttérbe a metaverzum, a Reality Labs továbbra is milliárdos veszteséget termel minden negyedévben.
A két betűs varázsszó áll a dolgok hátterében, a techóriások minden bizalmukat és tőkéjüket a mesterséges intelligenciába fektetik.
A monumentális jelenethez bizony egyetlen zöld hátteret sem használtak.
A produkció vezető operatőre elmesélt pár fontos apróságot a széria háttérmunkálataival kapcsolatban.
A böngészős játék egy méltatlanul háttérbe szorult zsáner, itt van például néhány, amivel mindenképpen érdemes tenni egy próbát.
Játékok, sorozat és színpadi show is bővíti a franchise-t.
A múlt hét egy PR katasztrófa volt, azóta sunnyognak a Sonynál, de azért a háttérben megindult a kármentés.
A Rocksteady volt rendezője keményen beszélt a bukás hátteréről.
A kiberbűnözők ellopott jelszavakkal lépnek be a magánéletünkbe, de gyakran csak észrevétlenül figyelnek a háttérben, mielőtt beüt a baj. Vannak jelek, amelyeket szülőként könnyen figyelmen kívül hagyhatunk, pedig a komoly anyagi és személyes krízis előtt ezek az utolsó jelzések.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)