Hirdetés

A Harry Potter sorozat már most rekordokat döntöget, és még el sem indult

|

A produkció vezető operatőre elmesélt pár fontos apróságot a széria háttérmunkálataival kapcsolatban.

Hirdetés

Az eddig is világos volt, hogy az HBO és a Warner Bros. bedobnak mindent, hogy sikerre vigyék a Harry Potter könyvek második adaptációs körét, de hogy ez mit is jelent a stáb számára, arról Adriano Goldman mesélt. A vezető operatőr egy interjúban mesélt a készülő sorozatról, ami több szempontból is eltér majd a korábbi filmek nyomvonalától.

Pozíciójától nem meglepő módon, Goldman a vizuális tálalásról kezdett mesélni, ami teljesen más képet fest majd a világról attól függően, hogy épp a Roxforttal és a varázsvilággal kapcsolatos jeleneteket vagy a mugli világban játszódó eseményeket nézzük épp.

Hirdetés

A szürke hétköznapokat kékebb, sápadtabb színekkel kapjuk, de amint Harry eléri majd az iskola kapuit, úgy minden színesebb, árnyaltabb, és vizuálisan izgalmasabb lesz. Goldman szerint a stáb még mindig finomítja a színkezelést, ahogy az utómunkálatok zajlanak. Rengetegen dolgoznak a projekten, ami nagyrészt a produkció elképesztő büdzséjének köszönhető. Ugyan pontos számokat nem adott, az operatőr szerint a Harry Potter kapta a streaming sorozatok történelmének legnagyobb költségvetését. 

Goldman egyébként még elárult annyit az első epizódról (és innentől spoilerek a sorozatra), hogy Roxfort bizony már az első részben is fel fog majd bukkanni. Elvileg a premier epizód végén láthatjuk majd az iskola első bemutatkozóját.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)